Nemzeti kompenzációnak nevezte Milan Krkobabić vidékfejlesztési miniszter a szociális garantált nyugdíj bevezetését az egyik napilapnak, ami szerinte összhangban van az Ugrás a jövőbe – Szerbia EXPO 2027 programmal, amely a szegénység felszámolására irányuló szilárd elhatározást is tükrözi, különösen a vidéki területeken. Az illetékes minisztérium már megkezdte az adatgyűjtést.

– A mintegy 100 országban folyósított szociális nyugdíj egyfajta „népi kárpótlás” sok olyan ember áldozatáért, türelméért és megsértett méltóságáért, akik soha nem fognak nyugdíjat kapni, és szorgalmasan dolgoztak egész életükben – nyilatkozta Krkobabić.

Takács Magda írása a nyugdíjasokat érintő kérdésekről teljes terjedelmében nyomtatásban olvasható a Családi Kör hetilap 2024. február elsejei számában.

A lap további témáiról bővebben a kép alatt:

Jugoszlávia halála, egy nemzedék Trianonja
A közbeszédben az a vélemény dominál, miszerint az elnyomás évtizedei után, 1990 után a magyarság végre magára talált, magyarok lehettünk, és szabaddá váltunk. Miközben a valóságban a titói jugoszláv állam szétesése nagyon sok vajdasági magyar számára hasonló lelki megrázkódtatást jelentett, mint Trianon 70 évvel korábban. – Bajtai Kornél jegyzete

Iskolai vészhelyzet Szabadkán (is)
Nem igazán örömteli, sokkal inkább gondba ejtő, ugyanakkor gondolkodásra is késztető mindaz, ami a közelmúltban történt Szabadka egyik jó hírű iskolájában – a Kelebia–Tompa határátkelő felé vezető út mellett álló, egykor az ifjúkommunista néphős, Ivo Lola Ribar nevét viselő, majd 2001-ben, egy hirtelen fordulattal a „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István nevére átkeresztelt iskolában. – Beretka Ferenc írása

„Ha lesz rá lehetőségem, vállalom a polgármester-jelöltséget”
Egy község, tizenhárom település, nyolc év polgármesterség – így foglalható össze Fejsztámer Róbert elmúlt két mandátuma. Mi fért bele az elmúlt nyolc évbe? Pósa Tamara a többi között erről is kérdezte Magyarkanizsa község polgármesterét.

Gazdaságos talajmegújító mezőgazdaság: álom vagy valóság?
Gilvázi István, az óbecsei Than Fivérek Értelmiségi Kör keretében működő Innova Alkotók és Újítók Társaságának az oszlopos tagja, aki nemcsak különböző újításaival vált ismertté, hanem azzal is, hogy a környezetvédelem és a regeneratív gazdálkodás elkötelezett szószólójaként rendszeresen tart előadásokat ezekről a témákról. – Fehér Rózsa interjúja

Maricák
Az újszülött osztályról mindig a szép hírek, a legboldogabb osztály kontextusában beszélünk. Örülünk a sok megszületett gyermeknek, számokkal dicsekszünk. Kivéve, amikor bekövetkezik az, amiről hallgatni nem lehet. Amikor egy édesanya, aki boldogan, várakozással tele ment be a kórházba, de a gyermeke nélkül jön ki onnan. Tele veszteséggel és sebekkel. A testén és a lelkén. – Tómó Margaréta vezércikke

OKTATÁS: Kié a felelősség, ha egy gyerek „problémás eset”? – Berényi Emőke cikke

NAGYVILÁG: Hogyan lett Magyarország az utolsó? – Kocsányos Pálma kommentárja

ELMÉLKEDÉSEK: Kiknek köszönhetjük, hogy tizenöt éven át mi is „edződhettünk”? – 1. – Balla Lajos jegyzete

A LÉLEK EREJÉVEL: Az ember maradjon a középpontban, és tegyük etikussá a digitális fejlődést

KÉPHISTÓRIÁK: Makói emlékek József Attiláról – Szabó Palócz Attila cikke

IRODALOM: Zámbó Illés: Remény a roncséletben, avagy „Béla én vagyok?”

TÖRTÉNELMI MOZAIK: A nagyhatalmi karizma és kétszínűség – Wilhelm József írása

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK: Botrányos furcsaságok – Szabó Palócz Attila írása

NEM A GÓLYA HOZZA: Így ne veszítsd el magad az anyasággal!

EGÉSZSÉGÜNK: Az egészséges hormonháztartás hat titka

HOROGRA AKADVA: Ezret írunk, de kettőt nem! – Huzsvár József cikke

SPORT: Az elnyűhetetlenek – Németh János kommentárja

KONYHA: Mézes finomságok

Ezen kívül kis- és óriásrejtvény, fejtörő, logikai egypercesek, sudoku, műveltségi teszt, gyerekszoba, horoszkóp, apróhirdetések, társkereső, viccek és tévéműsor várja az olvasókat.

Lapszemle