Szerbia egészségügyi minisztériuma szerdán közölte, hogy idén egy oltatlan kisbaba halt meg szamárköhögésben, tavaly pedig három.

A tárca közleménye szerint Szerbiában a Közegészségügyi Intézet adatai szerint az év eleje óta 253 szamárköhögéses esetet regisztráltak, ezek közül egy volt halálos kimenetelű.

Prof. dr Vladislav Vukomanović kardiológus szakorvos, az Anya- és Gyermekgondozó Intézet vezetője a köztelevíziónak elmondta, hogy négy gyermek hunyt el szamárköhögés miatt, egy pedig válságos állapotban van, őt lélegeztetőgépen tartják. A minisztérium közlése szerint a négy haláleset ősz óta következett be.

A tavalyi évben egyébként összesen 1342 esetet regisztráltak, a légzőszervi megbetegedések időszakától kezdve jelentettek három halálesetet, mindannyian három hónapnál fiatalabb, oltatlan gyerekek voltak.

Az egészségügyi minisztérium és a Közegészségügyi Intézet is kiemelte, hogy jelenleg a legjobb megelőzés az, ha a két hónapot betöltött csecsemők időben megkapják a pertussis elleni vakcinát.

Hozzátették, szükséges a többi oltatlan, vagy csak részben immunizált gyereket is a kötelező oltakozási kalendáriumnak megfelelően beoltani. Két és hat hónapos kor között kell beadni az elsődleges vakcinát, három dózisban, majd kétéves korban, illetve az iskolába való iratkozást megelőzően is szükséges az újraoltás.

A minisztérium hangsúlyozta, hogy az idősebb gyerekeknek és felnőtteknek, amennyiben légzőszervi panaszaik vannak, kerülniük kell a kisbabákat és azokat, akik nem lettek teljes mértékben immunizálva pertussis ellen.