Az áramfogyasztás csökkentésével jelentős kedvezményeket értek el az állampolgárok ebben a fűtési szezonban – jelentette ki Dubravka Đedović Handanović bányászati ​​és energiaügyi miniszter az RTS Dnevnik című műsorában.

„A polgárok ezen a télen is felelősséggel fogyasztották az áramot, ami nagyon fontos energiarendszerünk és pénztárcájuk számára is. Decemberben 1,6 millió háztartás volt jogosult kedvezményre, a legnagyobb, 40 százalékos kedvezményt a háztartások ötöde kapta meg. Ez azt mutatja, hogy még bőven van lehetőség a szokásaink megváltoztatására, és köszönjük a polgárok felelős fogyasztását és magatartását” – mondta Đedović Handanović.

Kiemelte, hogy az állam idén is 50 százalékos villany-, gáz- vagy fűtésszámla-kedvezményekkel támogatja a legkiszolgáltatottabb állampolgárokat.

„Az energiaérzékeny fogyasztókról szóló rendelet tavalyi harmadik negyedévi módosításaival, kiegészítéseivel lehetővé tettük, hogy minél többen csökkenthessék számláikat. Eddig több mint 160 ezren részesültek akár 50 százalékos áram-, gáz- vagy fűtési kedvezményben, elsősorban a szociális segélyben részesülők és a kisnyugdíjasok. Arra számítok, hogy ez a szám magasabb lesz, és felkérek mindenkit, hogy jelentkezzen és érdeklődjön településén a kedvezményt illetően. Továbbra is együttműködünk az illetékes intézményekkel, így a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alappal, hogy lehetővé tegyük a számlacsökkentési jog hivatalból történő megszerzését, hogy a polgárok a pultokhoz való bejárás nélkül is kedvezményekhez jussanak” – magyarázta Đedović Handanović.

Az ország ipari fejlődése miatt egyre nagyobb energetikai beruházásokat terveznek

„Biztonságos energiaellátás nélkül nem iparosodhat Szerbia, nem lehetnek új kórházak, tudományos parkok és munkahelyek. Ezt felismertük, és már a következő hónapokban befejezünk bizonyos projekteket, mint például a kostolaci hőerőművet, amely több mint három évtized után az elsőszámú erőmű lesz. Végső fázisában van az obrenovaci „Nikola Tesla A” hőerőmű füstgáz-kéntelenítő üzeme is, ami nagyon fontos a környezetvédelem és a levegőminőség szempontjából. Továbbá, megkezdődtek a munkálatok a kostolaci szélerőműnél is, amely az első megújuló energiaforrással működő erőmű lesz” – mondta a miniszter.

Đedović Handanović az olaj- és gázellátási források kapcsán kiemelte, hogy Szerbia tavaly próbaüzembe helyezte a Bulgáriából érkező gázrendszer-összekötőt, illetve, hogy a Magyarországgal közös olajvezeték építési munkálatait még az EXPO 2027 kiállítás előtt befejezik.

Emlékeztetett arra, hogy Szerbia kivételes vízenergia-potenciállal rendelkezik, amelyet az új megújuló kapacitások biztosítása és a biztonságosabb áramellátás miatt ki kell használni.

„Új vízerőműveket kell építenünk, a Bistricát és a Vaskapu 3-at ,mivel ezek a vízerőművek több napig vagy hetekig képesek tárolni az energiát, ami nagyon fontos, amikor nem jutunk nap- vagy szélenergiához” – zárta a miniszter.