Az újvidéki Klisza városrészből tűnt el kedden este 19 óra körül a 21 éves Jovan Marić, akit édesanyja többek közt a közösségi oldalak segítségével igyekszik megtalálni. Mint írta, fia sem pénzt sem mobiltelefont nem vitt magával, ami egy okkal több az aggodalomra.

Jovant utoljára kedden 19 óra körül látták, amikor elhagyta a lakóépületet és azóta teljesen nyoma veszett.

Édesanyja, Hana a rendőrségen is bejelentette fia eltűnését, de a közösségi oldalakon is felhívást tett közzé, hogy Jovan mielőbb előkerüljön.

Állítása szerint fiának nem voltak problémái, a fiatalokra jellemző normális életet élt. Sok barátja van, Újvidéken jár egyetemre és közben dolgozik is, így sejtelme sincs, hogy mi állhat eltűnése hátterében.

A Blic megkeresésére az újvidéki rendőrség megerősítette, hogy bejelentést tettek a fiatalember eltűnéséről, akit azóta nagy erőkkel keresnek.

Eltűnésekor szürke-fehér tréningnadrágot, kék-szürke dzsekit és magas szárú, okkersárga téli sportcipőt viselt.

Aki bármilyen információval rendelkezik Jovan hollétéről, az hívja édesanyját a 065/204-1527-es telefonszámon, vagy értesítse az újvidéki rendőrséget.

Eltűnt két szávaszentdemeteri kamasz