Tomislav Sokol horvát Európai Parlamenti képviselő értékelése szerint a csütörtökön megszavazott határozattal éles kritikát fogalmaztak meg Szerbia számára és emlékeztetett az EP-ben mondott januári beszédére, amikor világosan kijelentette, hogy „az ilyen Szerbiának nincs helye az Európai Unióban”.

– Ma elfogadtuk a határozatot, amellyel éles kritikát fogalmaztunk meg Szerbia számára. A határozat szövegét gondosan állítottuk össze és az három kulcsfontosságú üzenetet tartalmaz. Az első, hogy Szerbia politikailag nem stabil, az országban hiányoznak a demokratikus mércék. A második, hogy a médiumok nagy része a hatalom ellenőrzése alatt áll és ezért csorbult a sajtó szabadsága. A harmadik, hogy Szerbia csatlakozási tárgyalásaiban csak akkor lehet előrelépés, ha jelentős reformokat hajt végre – közölte Sokol.

A horvát EP képviselő hozzátette, hogy a határozat az Európai Bizottságot, és a bővítési biztost is bírálja, amiért nem reagáltak a szerbiai választások során felmerült szabálytalanságokra.

– Az Európai Parlament azt is megállapította, hogy követelni fogja a Szerbiába történő uniós befektetések felfüggesztését, amennyiben kiderül, hogy a szerb hatalom is érintett volt volt a választási szabálytalanságok elkövetésében – üzente Sokol.

Az Európai Parlament elfogadta a szerbiai választásokról szóló határozatot

Tomislav Sokol (Fotó: Európai Parlament)