Még mindig nem született döntés, hogy tartományi szinten kivel lép koalícióra a Szerb Haladó Párt, mondta

Damir Zobenica azt követően, hogy a képviselők felvették a mandátumukat pénteken.

„Ebben a pillanatban indulnak a koalíciós tárgyalások az eddigi partnereinkkel, a Szerbiai Szocialista Párttal és a Vajdasági Magyar Szövetséggel, és az is lehetséges, hogy még más képviselői csoporttal is”, mondta Zobenica.

Hozzátette, sajnálja, hogy a Szerbia az erőszak ellen képviselői, vagyis az ellenzék bojkottálta a pénteki ülést.

“Úgy gondolom, hogy a tartományi képviselőházban mindig párbeszéddel oldottunk meg minden politikai ellentétet. Sajnálom, hogy azok az emberek, akik sok szavazatot kaptak, s ezáltal sok képviselőjük lett a parlamentben, tulajdonképpen bojkottálták a mai ülést és nem vettek részt a tárgyalási folyamatokban sem, s így nem lesznek hatással az intézmények működésére sem”, emelte ki Zobenica.

Azzal kapcsolatban, hogy a Szerbia az erőszak ellen még a parlament alelnöki pozícióját sem fogadták el, Zobenica azt mondta, hogy korábban nem volt rá példa, hogy ekkora cirkuszt csináljanak ebből.

„Az álláspontunk az volt, hogy ez nem tárgyalás kérdése, hanem az alapján jár, hogy ki mennyi szavazatot kapott. Abba a helyzetbe kerültünk, hogy az ellenzék nem fogadja el azt, ami járt neki”, állapította meg Zobenica.

A parlamentben 80 jelenlévővel felvették pénteken a mandátumokat. Az ellenzék képviselői nem voltak jelen az ülésen.