Pénteken újabb üzemanyagár-emelkedésre számíthatunk a benzinkutakon, közölte szerdán a holtankoljak.hu. A benzin átlagos ára literenként 7, míg a dízelé 10 forinttal nő, ugyanannyival, amennyivel mától drágábbak lett az üzemanyagok.

A 95-ös benzin literenkénti átlagára 614 forint, míg a dízelé 661 forint lesz. Idén így másfél hónap alatt 7,7 százalékkal drágul a benzin, míg a dízel ára 11,5 százalékkal emelkedik, bár a Központi Statisztikai Hivatal januárban kihozott egy 0,5 százalékos árcsökkenést. Az újabb drágulással az árak a tavaly őszi csúcsokhoz közelítenek, október elején a benzin egy literje 630, míg a dízelé 680 forintba került ekkor.

A nemzetgazdasági miniszter legutóbb múlt szerdán tárgyalt a magyarországi ásványolaj-szövetség képviselőivel, köztük a Mol vezetőivel az üzemanyagárakról. Nagy Márton akkor azt mondta, hogy a kormány szeretné, ha a hazai üzemanyagárak legalább a régiós középmezőnyben szerepelhetnének, „a benzinárak tekintetében lát esélyt az árak kiigazítására, a gázolaj esetében azonban nem azonosítható ilyen lehetőség” – emlékeztet a szegeder.hu.

A találkozó napján a literenkénti nagykereskedelmi benzinár 3 forinttal csökkent, a dízelé nem változott, azonban azóta eltelt egy hét, ami alatt a benzin 14, a dízel 20 forinttal drágult.