A belgrádi Katonai Orvosi Akadémia sürgősségi osztály orvosának elmondása szerint az elmúlt éjszaka tizenkét gyermek került be hozzájuk súlyosan ittas állapotban, köztük olyan, akinek 2,8 volt a véralkoholszintje.

Súlyos állapotról van szó, aggodalmat keltő, hogy ilyen állapotban érkeznek a kiskorúak – fejtette ki Dr. Ivan Leković a Szerbiai RTV-nek. Hozzátette, aggasztó az orvosi ellátásra szoruló ittas személyek száma is, amely 26 fő, de különösen nyugtalanító, hogy közülük tizenketten 15 éven aluliak voltak.

Az ittas betegek mellett olyan kiskorúakat is elláttak, akik verekedésben sérültek meg

– ismertette Dr. Leković. Az éjszaka folyamán egy férfi Belgrádban 12 méter magasból esett le, de történtek balesetek otthon, munkahelyen, utcán is.