Szerbia további erős nyomásgyakorlásra számíthat a nemzetközi közösség részéről annak érdekében, hogy szankciókat vezessen be Oroszországgal szemben, de ez nem lehetséges

-jelentette ki vasárnap délelőtt a TV Prva műsorában Aleksandar Vučić szerb elnök, hozzátéve, különösen összetetté válik a helyzet Navalnij halálát követően. Az orosz ellenzéki politikus halálát kommentálva a szerb elnök azt mondta, mindig tragikus, amikor egy fiatal ember életét veszti.

Nem vitás, hogy ez a tragikus esemény tovább nehezíti amúgy sem könnyű helyzetünket

-tette hozzá Vučić. Mint mondta, a nemzetközi tárgyalásokon mind kevesebb az érv, s mind erősebb a nyomásgyakorlás. A szerb elnök szerint az ellenzék okolható azért, hogy az Európai Parlament a minap elmarasztaló határozatot hozott Szerbia ellen a választások kapcsán. Vučić azt állította, hogy a határozat elfogadását követően a közvélemény-kutatások szerint 10 százalékkal csökkent az uniós tagságot támogatók száma.

Egyetlen nap alatt 10 százalékot veszítettek a népszerűségükből. Akik egyértelműen mellette foglalnak állást, azok aránya 24,2 százalékra csökkent,míg az uniós tagságot egyérteműen ellenzők aránya 26 százalékon áll

-mutatott rá. A szerb elnök szerint a Szerbiát elmarasztaló határozatot kierőltető hazai ellenzék hatalmas károkat okozott az országnak.