Nem elégedett a szerb államfő, szerinte nem elég gyorsan nő a nyugdíj összege, az államnak pedig még jobban oda kell figyelnie a nyugdíjasokra a jövőben. Aleksandar Vučić a Szerbiai Rádió és Televízióban beszélt erről.

„Ezért volt az elmúlt két évben 56 százalékos nyugdíjemelés. Természetesen reálisan ez nem ennyi, abból a szempontból pontosan nem tudnám megmondani, de mintegy 15 százalékos emelésről beszélhetünk”,  mondta.

Az államfő szerint a rendszer kibírja ezt a növekedést, mert folyamatosan ügyelnek a köztartozás mértékére a GDP-hez viszonyítva, valamint az ország hitelképességére is.

Vučić hozzátette, hogy az átlagnyugdíj sokkal nagyobb, mint a kimutatás szerinti összeg, mert azt nagy mértékben csökkentik a földművesnyugdíjak.

„Az a baj, hogy az átlagot csökkentik a földművesnyugdíjasok, akik valójában nem is nyugdíjasok. Ez szociális kategória. Ők az életük során, amíg dolgoztak, nem fizettek biztosítást maguknak”, mondta az államfő.

Hozzátette, abban az esetben, ha kiveszik az átlagból a földműveseket, kiderül, hogy a nyugdíjak sokkal nagyobbak.

„Vannak olyan kérések a mai napig, hogy ha valaki nem fizeti a nyugdíjalapot, elvárja az államtól, hogy nyugdíjat kapjon. Nekünk muszáj másként viszonyulnunk a nyugdíjasokhoz”, mondta, majd hangsúlyozta, a nyugdíjak nem megfelelő ütemben növekedtek, a fizetések drasztikusan emelkedtek a nyugdíjakhoz képest, ezért kell a svájci formulát követnie a nyugdíjrendszernek.