Minden eddiginél nagyobb szabású koncertet harangozott be a belgrádi Bajaga i instruktori zenekar, amelyre augusztus 31-én kerül sor Belgrádban a lóversenypályán.

– A csak szerelemre van szükségünk (Samo nam je ljubav potrebna) több, mint egy turné, ez egy szerelmes levél generációk és rajongók sokaságának világszerte, amellyel a zenekar fennállásának 40. évfordulóját ünnepli – áll a közleményben.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

eFinity_Tickets (@efinity.tickets) által megosztott bejegyzés

Az esten a banda 13 stúdióalbumáról hangzanak el majd dalok, a koncertet sztárvendégek és meglepetések teszik különlegesebbé. Olyan dalokat is előadnak majd, amelyeket a zenekar korábban soha nem játszott élőben, illetve olyanokat, amelyeket csak nagyon ritkán, de természetesen a műsoron azok a számok is szerepelnek, amelyek generációk kedvencévé tették a Bajaga i instruktori zenekart, olvasható egyebek közt a közleményben.

A belőpőjegyeket március 12-én kezdik árusítani, a következő árakon:

Super Fan Pit – 4500 dinár

Fan pit – 3500 dinár

Parter I – 2500 dinár

I. kategória – 6000 dinár

II. kategória – 5000 dinár

III. kategória – 4000 dinár

Bárpult – 5000 dinár

A Bajaga i instruktori 2009-ben (Fotó: Wikipédia)