Zombor község területén leégett 30 hektárnyi legelő és rét. A Tartományi Környezetvédelmi Intézet közlése szerint a Mosztonga környezetvédelmi területre március 8-án vonultak ki és állapították meg, hogy a tavalyi vegetáció teljesen leégett, amikor valaki szándékosan felégette azt. A kár érinti a Gádor, Őrszállás, Regőce és Zombor város területét is.

A közlemény szerint a tűz miatt jelentősen károsodtak szigorúan védett növény- és állatfajok. A helyszínen a tűzkár mellett megállapították, hogy több helyen felszántották a védett területeket, valamint felásták és elvezették a vizet a Kruševača tó irányába.

A Felső-Mosztonga területe összesen 3.650 hektár, nemzetközi és nemzeti szinten is kiemelt jelentőségű élőhelynek számít. 2019 óta élvez védelmet, írja a 021.rs.

A Mosztonga területe (Hrvatska Riječ)