A niši alapfokú ügyészség közölte, hogy megkezdődött az osztálytársát tavaly október 5-én halálra késelő fiú, M.M. szülei, M.M. és M.M.M. ellen indított büntetőper.

– Az ügy jelenleg Belgrádban van, ahol M.M. fiatalkorú személyt pszichiátriai igazságügyi orvosszakértői vizsgálatnak vetik alá, és várhatóan már a jövő héten az ügyészségen folytatódhat az eljárás a bizonyítékok ismertetésével – közölte az ügyészség.

A niši alapfokú ügyészségen a büntetőtörvény 193. szakaszában megfogalmazott kiskorú személy elhanyagolása és bántalmazása bűncselekmény miatt folyik, amit szülő, örökbe fogadó szülő, gyám, vagy más személy követhet el, a kiskorú gyermek nevelésével és gondozásával járó feladatainak durva elmulasztásával.

– A büntetőtörvény megfogalmazásából látszik, hogy a fiatalkorú személy passzív tárgya az eljárásnak, ilyen esetben ő számít sértett félnek, más személyek pedig nem – közölte az ügyészség.

Mint közleményükben rámutattak, a kiskorú személy elhanyagolása az egyetlen olyan bűncselekmény, amely miatt a niši ügyészség a fiatalkorú M.M. szülei ellen eljárást folytathat, és ez a helyi szociális-védelmi központban a tragikus esemény okán megtartott konferencián is elhangzott.

Grujičić: Megalapozott a félelem, hogy nincs mód a kiskorú bűnelkövetők fogva tartására