Iszapbirkózáshoz hasonlította a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt viszonyát egyes, magyar szempontból is fontos önkormányzatokban dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke a Szabadkai Magyar Rádió vendégeként.

A vajdasági magyarok itthon képzelik el a jövőjüket, ami a magyar kormány gazdaságfejlesztési programjának is köszönhető – nyilatkozta dr. Pásztor Bálint a rádió reggeli műsorában. A VMSZ elnöke Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel nemrég új pályázati lehetőségekről is egyeztetett többek között kezdő vállalkozók számára, amelyek kiírása elsősorban Magyarország költségvetésének alakulásától függ.

A VMSZ önálló és az önállóságára büszke párt – hangsúlyozta dr. Pásztor Bálint. A VMSZ és a Szerb Haladó Párt helyi, vagyis önkormányzati szintű viszonya kapcsán azt mondta, kitapintható, hogy van közöttük rivalizálás, vagyis nem mindenben értenek egyet, ami nem baj. Ez olyan, mint az iszapbirkózás – fogalmazott a VMSZ elnöke.

Egy pártvezetőnek határozottnak kell lennie. Hallgassa meg mindenkinek a véleményét, de azután határozottan döntse el, hogy merre tovább, és a döntéseiért vállalja a felelősséget – mondta a VMSZ elnöke. A VM4K kapcsán úgy fogalmazott, a dolgoknak a józan ésszel, a jogi és a politikai logikával összhangban kell működniük.

Mindent, ami jó volt a VM4K tevékenységében, a Szekeres László Alapítvány formájában folytatjuk, ugyanis a Szekeres László Alapítvány egy 21 éve működő jogi személy, amely a Magyar Nemzeti Tanácsnak az alapítványa, a VM4K pedig egy belső szervezeti egysége volt a Szekeres László Alapítványnak, és azt gondolom, hogy a jövőben még erősebbek és egységesebbek leszünk, mint ahogy ez volt az elmúlt időszakban” – mondta.

A belgrádi választásokat várhatóan június 2-ra írják ki, a VMSZ elnöke pedig úgy véli, jó lenne, ha ugyanakkor tartanák az önkormányzati választásokat is, erről azonban a szerbiai parlament elnöke dönt. Dr. Pásztor Bálint mint a városi képviselő-testület elnöke az önkormányzati voksolás napjára fogja kiírni Szabadkán a helyi közösségi választásokat – írja a Pannon RTV.

Fotó: Pannon RTV/Csipak Edvin