A Vajdasági Magyarok Demokratikus közössége (VMDK) sajnálattal állapítja meg a Szerb Haladó Párt és a vele hatalmat gyakorló VMSZ még március 15-én sem képes tiszteletben tartani a vajdasági magyarság alapvető törvényes jogát a nemzeti jelképek használatára, olvasható a párt Facebookon közzétett közleményében.

Mint írják, a nemzeti kisebbségek jogainak és szabadságainak védelméről szóló törvény 16. szakasza értelmében március 15-én jogunk van a vajdasági magyarság nemzeti zászlajának kitűzésére az állami hivatalok, önkormányzatok homlokzatára.

– Mint azt az alábbi kép bizonyítja Nagybecskereken erről is „megfeledkeztek”, ahogyan „megfeledkeztek” a magyar nyelv hivatalos használatáról az állami intézményekben és a bíróságon is.

Ha tudjuk azt, hogy a szerbiai Népképviselőhaz kisebbségi (magyar) alelnöke is ebből a városból való, akkor ez a „mulasztás” kiemelt súlyossággal bír – írja a VMDK és felszólítja Nagybecskerek város vezetőségét, a szerbiai parlament alelnökét Kovács Elvirát az azonnali intézkedésre, a magyar zászló kitűzésére, valamint a vajdasági magyarság nemzeti jelképeinek tiszteletben tartását egyéb ünnepnapjainkon.