Nagybecskereket több ellenzéki párt közös sajtóközleményben szólított fel minden ellenzéki szereplőt, hogy a soron következő önkormányzati választásokon csatlakozzanak a változásokért folytatott közös harchoz, és a politikai illetve az ideológiai különbségek ellenére induljanak egy közös választási listán.

A felhívást a Szabadság és Igazságosság Párt (SSP), a NADA koalíció, a Szabad Polgárok Mozgalma (PSG), a Mozgalom a Fordulatért helyi bizottságai, valamint a Perlasz Őrei (Čuvari Perleza) egyesület, az Egyesült Fantomok Mozgalma (PUF) és magánszemélyek írták alá.

A felhívásban rámutatta, hogy Nagybecskereknek most első alkalommal két ellenzéki képviselője is van a köztársasági parlamentben, akik a NADA koalíció, illetve a Szerbia az erőszak ellen koalíció listájáról jutottak be, és nekik köszönhetően „Szerbia végre hallani fogja, milyen problémákkal szembesülnek a nagybecskerekiek”.

– Függetlenül attól, hogy melyik párthoz tartozunk, mindannyiunknak joga van az egészséges ivóvízhez, ahhoz, hogy pártoktól érkező nyomásgyakorlás nélkül éljen, és hogy a várost végre visszaadjuk a polgároknak – áll a felhívásban.