A fiatalság válságát élik sokfelé a világon – derül ki a 2024-es Boldogság Világjelentésből (World Happiness Report), amit a Szabad Magyar Szó ma reggel ismertetett. Észak-Amerikában a fiatalok már kevésbé boldogok, mint az idősebb nemzedékek tagjai, és ugyanez a „történelmi” változás várható – helyenként már látható is – Nyugat-Európában.

A 15 és 24 év között fiatalok több mint tíz éven át rendre boldogabbnak bizonyultak a felmérésekben az időseknél az Egyesült Államokban, ám a tendencia valamikor 2017 körül megfordult. A jelentést kommentálva Dr. Vivek Murthy, az Egyesült Államok tiszti főorvosa a közösségi médiára mutogatott, szerinte ugyanis a használatának az engedélyezése a gyerekek számára ahhoz hasonlatos, mintha olyan gyógyszert kapnának, amelynek biztonságossága nem bizonyított. Szerinte „őrültség”, hogy a kormányok az elmúlt években nem tudták jobban szabályozni a közösségi médiát.

Ugyanakkor arra is rámutat a jelentés, hogy a fiatalok sokkal inkább hajlandók másokon segíteni, önkénteskedni, mint az idősebbek. Ez világszerte így van.

Közép- és Kelet-Európában ugyanakkor a fiatalok még mindig boldogabbnak számítanak, mint az idősek. A legnagyobb szakadék ezen a téren Horvátországban mutatkozik meg, de nagyon hasonlók az eredmények Szlovéniában, Szerbiában, sőt Bosznia-Hercegovinában is. Mindezekben a nyugat-balkáni országokban boldogabbak a fiatalok, mint magyarországi nemzedéktársaik. A jelentés ezt azzal magyarázza, hogy az idősebb generáció tagjai még magukon viselik a kilencvenes évek háborúinak a sebeit.

A jelentés a változások trendjével foglalkozik, nem az okaival. De a szakértők a növekvő közösségi médiahasználat, a jövedelmi egyenlőtlenségek, a lakhatási válság, valamint a háborúk és az éghajlatváltozás következményeiből fakadó félelmeknek tudják be a negatív trendeket.

A finnek a boldogság bajnokai

Boldog fiatalság (Illusztráció: Pixabay)