Kilenc hónapja vár az ügyészség arra, hogy a belügyminisztérium lépéseket tegyen az óvodák, és cégek, intézmények járműivel való visszaélés ügyében, ami még a Szerb Haladó Párt naggyúlésén rögzítettek.
A Felső Ügyészség speciális korrupcióellenes osztálya közölte, hogy az esetleges közpénzekkel való visszaélés miatt benyújtott büntetőfeljelentésekkel kapcsolatos előzetes vizsgálatok még tartanak. Ez az ügy kifejezetten arra vonatkozik, amikor a Szerb Haladó Párt májusban tartott naggyűlésére közintézmények járműivel szállították a támogatókat.

A Szerbiai Oknyomozó Újságírói Központ (CINS) számára adott válaszában az ügyészség kiemelte, hogy még 2023. június 16-án kérte a Belügyminisztérium Korrupcióellenes Főosztályától a szükséges információkat, de még 9 hónap múltán sem kaptak jelentést.

Június 2-án Irena Živković, Bor közgyűlésének tanácsosa feljelentést tett Aleksandar Milikić polgármester és a város Idegenforgalmi Szervezete ellen az állami forrásokkal való esetleges visszaélés miatt. A CINS tavaly azt írta, hogy május 26-án az SNS támogatói állami intézmények önkormányzatok, városok, óvodák és közvállalatok  járművein érkeztek a felvonulásra.