Az egyetemi automómia megőrzése és a tanárok üldözése ellen tartanak tiltakozó gyűlést szerdán az újvidéki Bölcsészettudományi Kar előtt. Az egyetemi tanárok átal szervezett tiltakozásra azért kerül sor, mert a kar rendkívüli tanárát, Dinko Gruhonjićot életveszélyesen megfenyegették egy egy évvel ezelőtti, dubrovniki rendezvényen felvett, montírozott anyag miatt. A szervezők szerint a tanáruk elleni támadás csúcspontját az Újvidéki Egyetem egyetemista parlamentjének azon felhívása jelentette, amelyben azt követelik, hogy Gruhonjićnak mondjanak fel, különben március 28-án lezárják az egyetemet.

A szerdai tiltakozás szervezői szerint amennyiben folytatódik a közvélemény manipulálása, ez az eset oda vezethet, hogy a szerbiai egyetemeken minden másként gondolkodóval le fognak számolni. Azt különösen lesújtónak tartják, hogy az egyetemista parlamentet is felhasználták erre a célra.

„Ki szeretnénk emelni, hogy nem támogatjuk feltétel nélkül Gruhonjić kolléga minden álláspontját, de mindenkinek joga van a saját véleményére, hogy azt nyilvánosságra hozza és hogy emiatt ne kerüljön veszélybe a biztonsága, a munkahelye, sőt az élete is. Emiatt célponttá váltak azok a hallgatóink is, akik névvel vállalták fel a tanáruk támogatását” – emelték ki a professzorok, akik azt követelik az Újvidéki Egyetemtől és a Bölcsészettudományi Kartól, hogy védjék meg a tanárukat, aki akadémiai és tudományos munkájával érdemelte ki a katedrát.

A tiltakozás 11.55 órakor kezdődik.

Bölcsészettudományi Kar, Újvidék (Fotó: 021.rs)