Összeomlott a baltimore-i Francis Scott Key híd kedden hajnali 2 óra körül, miután nekicsapódott egy teherhajó – írja a CNN. Az egyelőre nem derült ki, hogy megsérült-e valaki, az MTI szerint több autó a vízbe zuhant. Maryland állam tűzoltósága tömegbalesetnek nevezte az esetet, jelenleg már legalább húsz embert keresnek a Patapsco folyóban.

„Sajnos úgy tudjuk, hogy akár 20 ember és több jármű is lehet a Patapsco folyóban” – mondta Kevin Cartwright, a Baltimore-i városi tűzoltóság kommunikációs igazgatója a CNN-nek. Hozzátette, hogy a partiőrség búvárokkal együtt kutat a vízbe esett emberek után, viszont aggodalomra ad okot, hogy jelenleg -1 fok van a kikötőben és a környéken, írja összefoglalójában a Telex.

A CNN egy tengerészeti megfigyelő oldal és a parti őrség egyik tisztjének adatai alapján azt írja, hogy egy szingapúri zászló alatt közlekedő konténerhajó, a Dali ütközött a hídnak. A MarineTraffic nevű tengerészeti weboldal szerint a hajó megállt Baltimore-ban, ahonnan a Srí Lanka-i Colombo volt az úticélja. A hajó hajnali 1:30 körül állt meg, és a honlap szerint elsősegélynyújtó hajók vették körül. Ugyanekkor hívások érkeztek a 911-re – mondta az AP-nek a tűzoltóság szóvivője.

A Marylandi Közlekedési Hatóság (MTA) szerint a teljes forgalmat elterelik. Brandon M. Scott, Baltimore polgármestere arról posztolt az X-en, hogy úton van a helyszínre és folyamatosan egyeztet a tűzoltókkal, katasztrófavédelmi személyzettel, és a helyi kormányzóval is.

Az acélszerkezetű Francis Scott Key-híd az Egyesült Államok egyik leghosszabb ilyen hídja. Az 2,5 kilométer hosszú, négysávos híd a Patapsco folyó felett húzódik, a baltimore-i kikötő legkülső átkelőhelye.