Egy nappal azelőtt, hogy Maja Gojković és a politikai elit megnyitotta az újvidéki vasútállomást, az Egis cég mérnöke aláírta a dokumentumot, amely szerint teljesültek a feltételek az állomás problémás részének megnyitására. Ez a cég számos másik stratégiai fontosságú, komplex projekt részese Szerbiában.

 Vladimir Obradović, a Szervezéstudományi Kar professzora, a leszakadt előtető körülményeit vizsgáló bizottság tagja szerint az Egis két metróvonal projekttervén, az Újvidék–Szabadka vasút felügyeletén, a Belgrád–Niš vasútvonal projektjén is dolgozott, és az egyik általuk megvásárolt cégen keresztül az EXPO 2027 projektben is részt vesz.

„Ha ez nem lenne elég aggasztó, az Egis cég egy konzorcium tagjaként a szerbiai atomenergetika műszaki tanulmányának a kidolgozásában is benne van. Tehát az a cég, amelyik aláírta, hogy a vasútállomás biztonságos és tud utasokat fogadni, 2024-ben arra kapott megbízást, hogy dolgozza ki Szerbia nukleáris programját” – nyilatkozta Obradović, aki szerint az atomenergia biztonságáért egy olyan igazgatóság felel, amelynek az élén Maja Gojković áll.

Obradović azt is hozzátette, hogy a bizottság Egisről szerzett adatai szerint a cég valóban világszerte ismert, de nincs mindenhol jó híre: 2018-ban például a Világbank felfüggesztette az Egis Internationalt korrupciós érintettség miatt, ráadásul bizonyos projekteknél azt állították, hogy vannak megfelelő szakembereik, miközben ez nem felelt meg a valóságnak.

Egy másik eset az volt, amikor 2020-ban az Egis Avia peren kívüli megállapodással 2,6 millió eurót fizetett azért, mert egy reptérmodernizációs szerződéskötéskor korrupcióhoz folyamodott.

A Világbank 2018-ban és 2020-is felfüggesztette korrupció miatt az Egis Internationalt, majd 2024-ben az Amerikaközi Fejlesztési Bank (Inter-American Development Bank, IDB) tette meg ugyanezt felügyeleti munkákhoz kapcsolódó korrupció miatt – állítja Obradović.

Az Egis mérnöke jóváhagyta az újvidéki vasútállomás megnyitását