A kötelező sorkatonai szolgálat jövő év márciusában tér vissza Szerbiában, miután Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy az állam teljesen készen áll erre. A korábbi bejelentések szerint a katonai szolgálat 75 napig tart majd, a cél pedig az, hogy a sorkatonákat elsősorban a határ menti régiók – mint például Zombor, Pirot, Priboj és Zaječar – katonai központjaiba és laktanyáiba vezényeljék.

Az első sorkatonák jövő év március 1-jén veszik át a puskájukat, pontosan 17 évvel azután, hogy ezt a kötelezettséget eltörölték vagy pontosabban fogalmazva: felfüggesztették. Az elnök már korábban hangsúlyozta, hogy ez nem olyan katonai szolgálat lesz, „mint régen, ami 365 napig tartott, hanem mindössze 75 napos”.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

„Ez gyerekjáték a 365 naphoz képest, de a fiatalemberek új szokásokat fognak elsajátítani, felelősségteljesebbek és komolyabbak lesznek, megértik, mi az az állam, és olyan életre szóló szokásokra tesznek szert, amelyek sokat jelentenek majd nekik a jövőben. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó dolog, az állam pedig sokkal erősebb lesz” – üzente Vučić.

A költségvetés, amely a kötelező sorkatonaság visszaállítását tervezi, előirányozza a sorkatonák fizetését is, de egyelőre még nem tudni, pontosan mekkora összeget kapnak majd azok, akik egyenruhát öltenek. A Szerbiában önkéntes katonai szolgálatot teljesítők kezdő fizetése jelenleg 53 000 és 61 000 dinár között mozog (rendfokozattól függően).

Mielőtt egyáltalán magukra öltenék az egyenruhát, a sorkatonák a bejelentések szerint egy szigorú kiválasztási folyamaton esnek majd át. Ez részletes rendszerszintű vizsgálatokat foglal magában, amelyek során a katonaorvosi bizottságok és pszichológusok megállapítják az egészségügyi, valamint a pszichofizikai alkalmasságot.

Azok a sorkatonák, akik lelkiismereti okokból az úgynevezett civil katonai szolgálatot választják, kétszer hosszabb ideig – összesen 155 napig, azaz öt hónapig – fognak szolgálni. A civil katonai szolgálat különbözni fog a korábbi „civil képzéstől”: már nem kórházakban és színházakban fognak dolgozni, hanem kizárólag a laktanyákban, a sorkatonák feladata pedig „a laktanya logisztikai és műszaki karbantartása” lesz. Ez magában foglalja a kefék, felmosók és merőkanalak átvételét, a fürdőszobák takarítását, az udvar rendezését, valamint az ételek elkészítését és felszolgálását.

Minden katonára szigorú viselkedési és megjelenési szabályok vonatkoznak majd. A Védelmi Minisztérium közleménye szerint mindenkinek ápoltan, levágott hajjal, megborotválkozva kell megjelennie, a fülbevalókat és piercingeket pedig ki kell venniük. Tetoválások és piercingek csak akkor megengedettek, ha azok nem az arcon vagy a test egyéb látható részein találhatók. Annak érdekében, hogy a katonák könnyebben betarthassák a szabályokat, a laktanyákon belül borbélyok fognak dolgozni, akiknél a hajvágás ingyenes lesz.

Fotó: Pixabay