Kis túlzással azt is mondhatnánk, ahány ember annyiféle módon próbál meg eljutni az általa kiszemelt fesztiválra, ami a mi esetünkben az oromi Malomfesztivál volt. Szabadka felől közelítettük meg a fesztivált Emillel és Benedekkel, méghozzá egy furgonnal, ugyanis ők Bandit, a kishegyesi kézműves sört mentek árulni. Az utak és a táj látványa akarva-akaratlanul folyamatosan a Mad Max világát juttatta eszembe. Tragikomikus párhuzam, de egy magunkfajta átlagember mit tehet egy olyan fajsúlyú témával, mint az aszály, azon kívül, hogy elvicceli? Nagyon sokat, lássuk be, nem.
Fotó: Kanyó Botond
Nem azért vártam, hogy odaérjünk, mert évek óta visszajáró lennék, hanem mert a Malmon olyan emberekkel szoktam találkozni, akikkel máshol aligha. Van abban valami varázslatos, hogy év közben mindenki éli a saját kis életét, majd a nyár egy bizonyos pillanatában egyszer csak kint találjuk magunkat a vajdasági szántóföldek tarlóin: sátrazunk, poros, néha már-már sáros lábbal járunk, és közben az élet nagy dolgain agyalunk.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Persze a Malomfesztivál nem csak erről szól. Mégis úgy érzem, hogy a közösség az egyik legnagyobb ereje, és talán éppen ez teszi lehetővé, hogy az esemény az olyan ínséges időkben is fennmaradjon, amikor sorra mennek tönkre más vajdasági fesztiválok. Valahogy azt látom, hogy hatalmas igény van a Malomra. Többek között azért is, mert itt egy pohár szénsavmentes víz mellett le tud ülni egymással beszélgetni a VMSZ és a VMÚ. Persze más kérdés, hogy ennek miért éppen akkor és ott kellett megtörténnie, de megtörtént – és ez nagyon fontos.
Érkezésünk pillanatában ismerős látvány fogadott: egy hatalmas, kígyózó emberi sor, amelyben mindenki jegyet akart váltani. Ebben nem láttam változást. Ez pedig csak tovább erősítette bennem az előbbi gondolatot: kell a Malomfesztivál!
Az idei Malom mégis más volt. Egy nagy színpaddal kevesebbek voltunk, így a „főtér” javarészt üresen maradt. A színpad helyén ezúttal a megboldogult EXIT Festival promóciós sátra állt. A változás első pillantásra szembetűnő volt, mégsem éreztem úgy, hogy a Malom elveszítette volna önmagát.
A fesztivál ugyanis képes megújulni. Ebben pedig hatalmas szerepük van az építőknek és szépítőknek, akik már a fesztivált megelőző hetekben azon dolgoznak, hogy a helyszín újra és újra sajátos arculatot kapjon. A Malom nem csupán felállított színpadokból, sátrakból és programokból áll. Valahogy minden évben újra felépítik azt a világot, ami miatt az ember vissza akar jönni.
Sok mindenről mesélhetnék, bár a fesztivál jelentős részét a medencében vagy a medence mellett, koktéllal a kezemben töltöttem. Emellett persze figyelmet szenteltem néhány, számomra különösen érdekes programnak is, például a politikai panelbeszélgetésnek és a slam poetry vetélkedőnek. Úgy hiszem, ezek a Malmon tökéletesen megférnek egymás mellett.
Persze nem csak ez a két program volt. Valószínűleg mindenki találhatott magának egy olyan sarkot, ahol helye van. A hétéves gyermek, a szárnyait bontogató, művészetek iránt érdeklődő középiskolás, a szórakozni érkező családanya vagy családapa, de akár a közélet iránt érdeklődő nyugdíjas is.
Az az igazság, hogy erre nemigen látok más példát Vajdaságban a Malomfesztiválon kívül. Szerintem éppen ez adja az esemény igazi, unikális értékét. Hiánypótló, mégis magától értetődő. Sokszínű, mégsem akar többnek látszani annál, ami. És talán éppen ettől tud évről évre önazonos maradni.
Dévity Tamás
Fotók: Kanyó Botond
