Megkapta a Szerbiai Üzletasszonyok Egyesületének elismerését, de a szellemi termék jogvédőinek díját is. Kovács Német Klementina a palicsi Spelta Vita cég arca. Nő, feleség, két gyermek édesanyja. Ügyfeleinek támasza, tanácsadója. Az édesapjától örökölt céget olyan szintre fejlesztette tíz év alatt, hogy a határ most már csak a csillagos ég. De milyenek a mindennapjai? Hogyan áll helyt anyaként, feleségként, és mi élteti? Erről beszélgettünk karácsony előtt.

Egyértelmű volt, hogy majd továbbviszi a családi vállalkozást, vagy teljesen más tervei voltak fiatalon?

– Pszichológus szerettem volna lenni nagyon. Be is írtam az egyetemet 2007-ben, de akkor a szüleim már elkezdtek foglalkozni a búzalével. Az egyetem első évét le is hallgattam, néhány vizsgám maradt, de közben folyamatosan pakoltak rám terheket a cégből a szüleim. Akkor még nem volt így beállítva a termelés, mint ma, így sokszor szombaton és vasárnap is dolgoztunk, és igazából csak mi voltunk a cégnél. A következő évre már annyira kellettem a céghez, hogy elkéstem a vizsgákról. Teljesítettem ugyan a második évhez a feltételeket, de láttam, hogy ez így nekem nem fog menni, így döntenem kellett. Anyukám inkább azt szerette volna, hogy folytassam az egyetemet, hogy valósítsam meg az álmaimat, apukám viszont már érezte, hogy idős, fáradt, én pedig egy jó nyersanyag voltam neki ahhoz, hogy ez így működjön. Először megtanultam az egész termelést, aztán elkezdtem mellette dolgozni az irodában. Huszonegy éves voltam ekkor. 

Nem volt túl nagy feladat ez ilyen fiatalon?

– Voltak nehézségek. Az első felügyelői látogatást például soha sem felejtem el. Viszont azt tapasztaltam, hogy őszinteséggel működik a dolog. Bő hét évet dolgoztam az édesapám mellett, sok mindennel megismerkedtem. De akkor még egyszerű vállalkozás voltunk, sokkal kevesebb dokumentum kellett. Aztán fölgyorsultak az események, mert, ugye, változtak a jogszabályok is, és én pedig jobban belendültem, mint azt gondoltam volna, úgyhogy átcsúsztam először a kft-be, aztán onnan a kettős könyvelésbe, majd végül az adózási rendszerbe. Úgyhogy a két könyvből lett 666 könyv, az archiválás pedig most már duplán működik, elektromos úton és papírformában is. Rengeteg munka lett az irodában. Minden változás nehéz volt, mert teljesen más fölkészültséget, más hozzáállást igényelt.

Igazából a céggel együtt fejlődött, de közben családot is alapított, azzal egy időben, hogy átvette a vállalkozást. 

– Április közepe-vége volt, amikor az apukám azt mondta, hogy jó, akkor ő úgy döntött, hogy átírja rám a céget, de csinált egy jogi malőrt, úgyhogy az átírás helyett becsukta a cégét, és gyakorlatilag munkanélküli lettem félidős várandósan. Volt alaptudásom meg apukám részéről azért egy nagy segítségem azzal, amit megtanított nekem, így megalapítottam a saját cégemet. Ez volt májusban, októberben született meg Rebeka. Nem tudom, hogy hogy csináltuk végig. Árpi, a férjem nélkül ez biztos nem ment volna.

Mindig azt mondják, hogy a sikeres férfi mögött mindig ott áll egy erős nő. Ez fordítva is igaz?

– Igaz. Ahhoz, hogy a mi családi vállalkozásunk ekkorát tudjon fejlődni, szükség volt arra, hogy Árpi a saját karrierjét teljesen félretegye, függetlenül attól, hogy ő imádja a gépészetet a kezdetektől. Akkor fejezte az egyetemet, amikor mi megismerkedtünk, de hajlandó volt a család érdekében mindent félretenni. Közben azért nem volt tétlen, mert a cégben mindent gépiesített, beállt a komplett termelést vezetni helyettem. Hasonló ez, mint a szüleimnél, apukám inkább olyan, mint én, hogy vannak víziói, de viszont ahhoz, hogy azok működni tudjanak, szükség volt az anyukám szorgalmára. Nálunk is valahogy így nézett ki, hogy nekem vannak a mai napig vízióim, azzal a különbséggel, hogy most már megtanultam, hogy nem terhelek ezzel mást, hanem csapatban dolgozok, akár külsősökkel annak érdekében, hogy ne az anyámat és a férjemet terheljem meg ezzel.

Nem csak sikerei voltak ennek a vállalatnak. Hogy viselte a kudarcot?

– 2020-ban volt egy nagyon nagy esésem. Szerintem minden vállalkozóra vár hasonló esetenként. Nincs olyan, hogy mindig fölfelé mész, olykor nagyot zuhansz.  A díj okán megismertem sok női vállalkozót, mindannyiunkban volt egy közös pont, mindannyian buktunk, nagyon sokat, és mindannyian fölálltunk. És szerintem ez a legfontosabb. Lesznek jó és rossz döntések, de fel kell állni. Sokszor kell kockáztatni, és nem minden jön be, olykor a padlóra kerülhetsz. Ezért jó a prevenció, hogy előre készítesz különböző stratégiákat, hogy ne kerülj ilyen helyzetbe. A lényeg az, hogy ezeket a problémákat, a nehézségeket inkább kihívásnként élje meg az ember, ne kudarcként, mert akkor föl fogja adni. Viszont ha tanulságként éled meg, akkor azt mondod, hogy jó, köszönöm szépen, megértettem a leckét, és egy új tapasztalattal megyek tovább. Nekünk ilyen volt a 2020-as év. Hálás szoktam lenni ezekért a napokért. A családom viszont nem biztos, hogy ilyenkor nagyon hálás. Biztos, hogy nehéz velem, de tudják, hogy le fog csitulni a helyzet. Gondolkodtam azon, hogy elköltözzünk külföldre. Nagyon közel voltunk ahhoz, hogy összecsomagoljam az összes cuccunkat, és elmenjünk, és végre a férjem érvényesüljön családfenntartóként. Viszont tudtam, hogy ezt hosszú távon nem élvezném. Nekem kell a kihívás, tudtam, hogy az, hogy csak családanya legyek, és vezessem a háztartást, nem fog kielégíteni. Úgyhogy úgy gondoltam, hogy akármekkora is volt a pofon, félretesszük, és megyünk tovább. Ekkor találtam ki az új technológiákat, és ekkor tettem meg mindent azért, hogy megcsináltuk a próbákat. Minden egyes lépés új embereket, új csapatot követelt, új szaktudást, hogy elismertessem hivatalosan táplálékkiegészítőnek a terméket. Annyi ember lett hirtelen körülöttünk, ha ezzel nem lett volna áldás, ez nem ment volna így. Nem tudom, hogy azok az emberek honnan csöppentek az életünkbe, de beálltak mögénk, mellénk. Egy dolgot tudtam, hogy a minőség a legfontosabb.  A majdnem jó nekem nem elég jó, a tökéletes kell.

Minden téren az életben ilyen egyébként?

– Igen. Így a férjemnek elég nehéz mellettem (nevet). A gyerekeknek sem biztos, hogy mindig könnyű. De magammal vagyok a legszigorúbb.  

Említette, hogy amikor úgy volt, hogy külföldre költöznek, belegondolt, hogy nem tudná magát látni csak otthon, házimunkával. Nem bántják azért, hogy ennyire sikeres üzletasszony? Mert sokszor bántják a nőket ezzel: miért nem vagy otthon, ott a helyed, a gyerekeid mellett… 

– Nekem szerencsém van a férjemmel, aki attól függetlenül, hogy most nem nálam dolgozik, a vállalkozásom szellemi részéhez hozzájárul, és a családi háttérben is segít. És ő egy olyan ember, aki soha nem engedné meg, hogy, mondjuk, a gyerekek bármi rosszat szóljanak amiatt, hogy az anyjuk dolgozik. Megpróbálunk egyensúlyban maradni. Van olyan, hogy rám szól, hogy túlzásba vittem, az is előfordul, hogy ezen fölhúzódok. Viszont tudom, hogy amikor ilyet mond, nem rossz szándékból teszi, hanem mert nem veszem észre, hogy jobban hiányzok, és emiatt szétcsúszik az egyensúlyunk. Ilyenkor néhány napig duzzogok, és aztán belátom, hogy igaza van.  Én vagyok a cég arca, és nyilván egy csomó terhet és felelősséget viszek magammal, de ezt nem egyedül csinálom. Magánvállalkozóként olyan nincs, hogy ledolgozom a munkaidőmet, és befejeztem. Ez minden nap, a hét hét napjában 24 órát kíván az embertől. Előfordul, hogy reggel ötkor kelsz, és le sem fekszel aludni. Szokták mondani, hogy jó, persze, hát könnyű neked, saját magad szabod a saját időben. Hát én azoknak azt üzenem, hogy próbálják ki, milyen az. Főleg úgy, hogy vannak alkalmazottaim, nemcsak a saját munkámért és a termékekért vagyok felelős, hanem a csapatom fizetéséért és munkahelyéért is. Ők ledolgozzák, hazamennek. Én hazaviszem a problémáimat és a megoldásokat is. 

Az anyáknak mindig lelkiismeret-furdalásuk van valamiért. Ha a gyerekeikkel vannak, akkor áll a házimunka, ha azt csinálják, akkor miért nem a gyerekekkel töltik az időt. Hogy küzd meg ezzel?

– Mi ezen már túl vagyunk. Rengeteget dolgoztam magamon, hogy így legyen. Maximalista vagyok, így egy kicsit nehezebb, de elfogadtam Vekerdy állítását, hogy nem lehet egy anya tökéletes, csak elég jó anya. Ezt viszont tanulni kellett. Voltak ilyen pillanatok, de már egy jó ideje nincsenek. Nem tudom, hogy pontosan mikor szűnt meg, de nagyon-nagyon sok év munkája volt benne, és nemcsak az én munkám a gyerekeim felé, hanem az anyukám és a köztem lévő kapcsolaton is rengeteget kellett dolgozni, mert hasonló anya volt, mint én most. Nagy szerencsém, hogy a férjemmel egységben élünk, amitől minden egy picit könnyebb. Azzal, ahogy ezt mutatjuk a gyerekek felé, ők is elfogadóak. Mi együtt videójátékozunk, a gyerekek soha nem játszanak egyedül. Vannak közös programjaink, most csináltunk kemencét. Mindig találunk alkalmat arra, hogy legyen minőségi időnk egymásra. Sokan nem látják a szüleiket, de minőségi időt sem kapnak. Az én gyerekeim elfogadták, hogy csak úgy nincsen anya, ha van, akkor minőségi idő van. Valószínűleg, ha nem élném ki a teljesítménykényszeremet, akkor a gyerekeim innák meg a levét. A cégben olykor nő vagyok, olykor férfi, otthon csak anya és nő, feleség. A gyerekeim rosszabbul járnának, ha folyamatosan otthon lennék. 

És hogy áll az „énidővel”?

– Többfajta énidőm van. Néha elszámolást kell csinálnom magammal, vagyis „restart” kell. Ilyenkor mindig opció a fürdőszoba. Számomra énidő az is, amikor új víziókat teremtek. Úgy gondolom, hogy énidő az, ami tölt minket. Nekem többfajta van: Klemi anyaként, feleségként, mint üzletvezető, aki gyártja az üzleti tervét, vagy megoldást keres. Énidő lehet egy kedves ügyféllel való beszélgetés is. Énidő minden, amit nem tehernek élek meg. Nem énidő, amikor takarítok, viszont az a meszelés. Minden évben meszelek, mert nem a napi rutin, hanem kiélhetem a kreativitásom. 

Szeret élni…

– Nagyon szeretek élni. Amikor túlpörgök, akkor este kielnckor lefekszem aludni, és reggel ötkor felkelek, és mehet tovább a játék. Nem sok pillanat van, amit tehernek élek meg. Persze akadnak nehézségeink. Ha már a saját világunkat be tudjuk úgy állítani, hogy legyen benne harmónia, akkor azt sugárzom kifelé is, és olyan emberekkel köt össze a sors. Én ebben hiszek. 

Most éppen milyen víziói vannak?

– Folyamatosan vannak vízióim. Szerencsére van, aki vissza tud rántani a valóság talajára, mielőtt még túlvállalnám magam. Én látom magam előtt, amit szeretnék, de nem mindig van itt az ideje. Mindig úgy dolgozunk, hogy erős legyen az alapunk. Könnyen felépített alapra is lehet építeni, de akkor nagyobbat is eshetünk, és utána vagy felkelünk, vagy nem. A vízió nagy mozgatóerő, minden nap van motiváció. A kommunikáción szeretnék még fejleszteni, abban gondolkodom, hogy mire lehetne még szükségük az embereknek, mire lenne igény, mi az, amit hozzá tudok adni, hogy még több pozitív tapasztalat legyen. Most éppen kozmetikusnak tanulok, beírtam a középiskolát. 

Nagyon fiatal, de már két nagy elismerést is kapott. A díjak fontosak az életében?

– A díjak nagyon jólestek, de nem biztos, hogy tudtam velük abban a pillanatban mit kezdeni. A kapokban még gyenge vagyok, az adok könnyebben megy. Ha csak ezekért a díjakért dolgoztam volna, akkor nagyon nehéz lett volna, mert közben nem lett volna energiám végigcsinálni. A legfontosabb energialöketet mindig az ügyfeleink tapasztalata adja, amikor azzal hívnak fel, hogy nagyon jók az eredmények. Egy ilyen tapasztalat sokkal nagyobb energiával tölt el, mint egy díj. Ők az üzletevezetői eredményeim alapján ítéltek meg. Amit nem látnak, pont az mozgat engem, az emberek, akik hisznek a termékünkben, akik újra jönnek, és látjuk őket mosolyogni.