Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az MNT pénteki, sorrendben 14. rendes ülését megelőzően elmondta, annak egyik legfontosabb napirendi pontja a középiskolai ösztöndíjprogram meghozatala lesz.

Fremond rámutatott, az oktatási stratégia elfogadását követően szükség van ennek a lépésnek a megtételére, hogy kiírhassák a pályázatot a középiskolások számára.

Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!

Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ)Banki átutalás vagy Paypal

– Az a terv, hogy a diákok, akik anyanyelvükön kezdték meg középiskolai tanulmányaikat, egyszeri támogatásban részesüljenek, még ebben a félévben. Terveink szerint október közepétől november közepéig pályázhatnak majd a fiatalok. Az egyszeri támogatás összege most első alkalommal 5 ezer dinár lesz. Tudjuk, hogy jelképes összegről van szó, ám az a véleményünk, hogy minden családdal és diákkal érzékeltetheti irányukba való odafigyelésünket. Szeretnénk, ha a diákok, illetve a szülők még idén karácsony előtt megkapnák a támogatást. Meglátjuk, hogy a jövőben mennyire lehet esetleg bővíteni a támogatást – mondta Fremond Árpád.