Sokak abban a tévhitben élnek, hogy a fizikai munkának csak hátránya van, hiszen tönkreteszi az egészséget és még csak nem is fizet olyan jól. Ez azonban cseppet sem így van, tekintve, hogy egyre több esetben keresnek megfelelő szakmunkásokat és a kiemelten magas bér sem ritka.

Míg korábban általánosnak számított, hogy az emberek nagy része fizikai munkát végez, mára ez megváltozott. Sokkal inkább előtérbe kerültek a szellemi aktivitást igénylő munkakörök, ahol főleg az irodában kell tevékenykedni.

A fizikai munka nem a tanulatlanok munkája

A szegedallas.hu oldalon számtalan álláshirdetés közül válogathatunk. Fizikai munkalehetőségek Szeged és vonzásában is előfordulnak, olyanok is, amelyekhez komoly szakmai végzettségre van szükség. Nem kell tehát azt gondolni, hogy csak azok jelentkeznek ilyen helyekre, akik nem tanultak, nincs megfelelő képesítésük. Sokan meglehetősen idegenkedve viszonyulnak ezekhez a munkakörökhöz, hiszen egészségtelennek és fárasztónak gondolják. De vajon tényleg csak negatív oldala van ennek?

A válasz egyértelműen az, hogy nem. Minden állásról elmondható, hogy vannak előnyei is, hátrányai is, hiszen az irodai munka sokszor unalmas, fáj tőle az ember háta, válla, dereka, ráadásul nem mindig jelent elegendő kihívást az ember számára. Hiába tartjuk tehát rossznak és ördögtől valónak a fizikai munkavégzést, sokan pontosan azért választják, mert ebben elfáradnak és még jól is keresnek vele.

A fizikai munka előnyei

Nem csak egyetlen érvünk van a fizikai munkavégzés mellett. Az egyik az, hogy minden esetben kézzel fogható eredménnyel jár, a nap végén láthatjuk, hogy hova és mennyit haladtunk. Sokaknak ez igen fontos szempont, hiszen csak akkor érzik magukat hasznosnak, ha annak fizikai eredménye van. Ez a szellemi munka során nem igazán jellemző, hiszen a projektekben való feladatok elvégzése közel sem annyira kézzelfogható, mintha egy festőről vagy egy autószerelőről van szó.

Másik előnye, hogy nem minden esetben van szükség magasfokú végzettségre. Sőt, néhány esetben bőven elég az alapfokú tudás. Ilyen a betanított munka és a kisegítő munka. Ettől függetlenül persze nem árt továbbtanulni, szakmai fejlődésre hangsúlyt helyezni, hiszen sok területen hatalmas a munkaerőhiány az országban.

Nem csak itthon lehet vele elhelyezkedni

Több olyan fizikai munkával járó szakma van, amivel Magyarország mellett külföldön is el lehet helyezkedni. Aki ilyen képesítésre tesz szert, az nyugodtan gondolkodhat abban, hogy külföldön keres állást, ha jobban szeretne keresni, kipróbálná magát egy másik területen vagy nyelvet tanulna. De természetesen ezek a munkák itthon is remekül fizetnek, tekintve, hogy hatalmas a kereslet a kőművesekre, festőkre, villamossági szakemberekre.

Végül, de nem utolsósorban egyfajta szabadságérzetet ad, hiszen nem kell 8-10 órát az irodában ülni és a négy fal között a számítógépet nyomni. Ehelyett a szabadban tölthetik az idejüket, bár persze akkor is, ha éppen esik az eső vagy fúj a szél.