Az ügyfélszolgálat főleg gyónóablakok funkcióját tölti be, illetve a lakosok  önuralmat gyakorolhatnak – fogalmaznak a fogyasztóvédők az újvidéki történések kapcsán.

A Szerbiai Villanygazdaság egy sor törvényt megsért – így reagáltak a fogyasztóvédők arra, hogy indokolatlanul magas számlákat kaptak az újvidékiek. Az áramszolgáltató a felelősséget hárítja, az EPS vállalat egyik szektora a másikra mutogat, végül nem derül ki, hogy ki is az illetékes, közben a panasztevő lakosok teljesen összezavarodnak – mondják a fogyasztóvédők.

A napokban hosszú sorok alakultak ki a Szerbiai Villanygazdaság újvidéki épülete előtt. Valaki például 66 ezer dináros számlát kapott, közben elmondása szerint semmit nem változtatott a háztartásban, ami a fogyasztást ilyen drasztikusan megnövelte volna. A számlák többszörösét teszik ki az előzőeknek, egyes esetekben akár tízszer magasabbak. A megkárosítottak mindenképpen reklamáljanak az EPS-nél, annak ellenére is, hogy az ügyfélszolgálat sok esetben semmire nem szolgál, főleg gyónóablakok funkcióját tölti be, illetve a lakosok idegkontrollt, vagyis önuralmat gyakorolhatnak – fogalmaznak a fogyasztóvédők az újvidéki történések kapcsán.