Szerdán Pancsován sértegetések és fenyegetések közepette megtámadták a Szabadság és Igazságosság Párt (SSP) alelnökét, Marinica Tepićet, közölte a párt.
A politikust édesanyjával volt, a támadás pedig az az épület előtt történt, ahol anyja lakik.
„A támadó már hosszú évek óta jól ismert sértegetéseiről és politikailag motivált provokációiról. Először üvöltözve fenyegette Marinica Tepićet, hogy megerőszakolja, és hogy nem szabadna ott lennie, majd a legvulgárisabb káromkodásokkal szidalmazta. Amikor Tepić beült autójába, a támadó megakadályozta, hogy becsukja a jármű ajtaját, elkapta a karját, erősen rángatni kezdte és az arcába kiabált. Utána édesanyját is sértegette, aki a jármű mellett volt” – áll az SSP közleményében.
Hozzáteszik, Marinica Tepić higgadságának és a néhány jelen lévő és segítségére siető polgárnak köszönhetően, akik kihívták a rendőrséget, a támadásnak nem lettek súlyosabb következményei.
Azt is közölték, hogy a támadó azzal fenyegette a jelen lévőket, hogy pisztolyt ránt.
Az SSP közleményében kiemelik, hogy a támadás annak a következménye, hogy brutálisan célkeresztet rajzolnak Marinica Tepić, az ellenzéki vezetők és az egyetemisták homlokára, ezt pedig személyesen Aleksandar Vučić irányítja.

