Óriási dolognak tartja, hogy az egyetemistáknak sikerült megszólítani az embereket, és áttörni a félelmet. Az ország legnagyobb problémáját abban látja, hogy az intézmények nem működnek, a jogállamiság pedig csak egy szólam. Interjú Miroslav Aleksićtyel, Szerbia Népi Mozgalmának elnökével.

Fiatalosságával, lendületességével és azzal, hogy a jelenlegi hatalom egyik legerélyesebb bírálója, a 47 éves Miroslav Aleksić az egyik legnépszerűbb ellenzéki politikussá vált az országban: a Đuro Macut kormány alakulásakor többek között arról is beszélt, hogy az elmúlt tizenhárom évben a Szerb Haladó Párt kétszáznyolc minisztert „fogyasztott el”, és megjegyezte, a Miloš Vučević vezette kormány mindössze kilenc hónapot vészelt át, azonban az országban uralkodó helyzet miatt az április 16-án megalakult új kormány szavatossága még ennél is rövidebb lesz. Miroslav Aleksić, Szerbia Népi Mozgalmának elnöke a hétvégén Nagykikinda és Csóka után Zentára is ellátogatott, a Tiszavirág Fesztiválon válaszolt a Szabad Magyar Szó kérdéseire.

– Továbbra is úgy gondolom, hogy a jelenlegi szerb kormány még az előzőnél is, amely mindössze kilenc hónapot bírt ki, rövidebb életű kell hogy legyen – ezt arra alapozom, hogy a Đuro Macut vezette kormány a hatalom teremtménye, amelyet a szükség szült és kizárólag arra szolgál, hogy meghosszabbítsa Aleksandar Vučić uralkodásának időtartamát. A hatalom nem tudja megoldani a társadalom problémáit, és a polgárok nyomásgyakorlása a nyár folyamán se csökken, és ez azt fogja eredményezni, hogy a hatalom kiírja az előrehozott választásokat, amely hatalomváltáshoz is vezet és egyben Macut kormányának a végét is jelenti.

Aleksić Szabadkán: Nem politikai ellenfelekkel, hanem egy maffiaklánnal kell megküzdenünk

Hogyan fogadták az ellenzéki pártok, hogy az egyetemistáknak néhány hónap alatt sikerült azokat a polgárokat is cselekvésre bírni, akik korábban apolitikusok voltak?

Az egyetemisták talán a legfontosabb dolgot vitték véghez, ami az előző években hiányzott a hatalom elleni harc során: felszabadították a polgárokat, áttörték azt a félelmet és azokat is cselekvésre bírták, akik eddig csak a pálya széléről nézték azokat a folyamatokat, amelyek a mindennapjainkat töltötték ki. Egyik pillanatról a másikra nagyon sokan önmaguk mertek lenni, felszólaltak és ma már ott tartunk, hogy még többen lettek azok, akik részesei szeretnének lenni a társadalmi folyamatok megváltoztatásának, ez pedig a hatalomváltással valósulhat meg. Az egyetemisták, az ellenzéki politikusok és az elégedetlen polgárok összefogása azt fogja eredményezni, hogy hatalomváltásra kerül sor. Ez pedig azt jelenti, hogy az állam fejlődését új alapokra kell helyezni. Megjegyezném, ahhoz hogy ez sikerüljön, mindenkire, aki jobbá szeretné tenni az országot, szükség van, mert csakis egy jól koordinált összefogással lehet megvalósítani a hatalomváltást.

Mit tart Szerbia legnagyobb problémájának?

Két nagy problémával szembesülünk: az intézmények nem működnek megfelelően és a jogállamiság, amely garantálja a demokráciát, valamint a polgárok jogait és szabadságait, csak üres szólam. Ez a helyzet szüli a korrupciót, ami pedig, mint ahogy azt láttuk november elsején Újvidéken emberek halálhoz vezet. Az előbb említett problémák hatással vannak az életszínvonalra, az államadósságra, az egészség- és az oktatásügyben tapasztalható hiányosságokra.

Szerbia Népi Mozgalma febuár 4-én rukkolt elő az átmeneti kormány tervével, azonban – annak ellenére, hogy sokak szerint ez lett volna a jó megoldás – ebből semmi nem valósult meg. Még mindig kitartanak az átmeneti kormány ötlete mellett?

Nagyon sajnálom, hogy amikor Szerbia Népi Mozgalma február elején előállt az átmeneti kormány megalakítására vonatkozó tervvel, akkor az elégedetlen polgárok, és most itt elsősorban az egyetemistákra gondolok, nem támogatták az ötletet. Sokan félreértették és félremagyarázták a lépésünket, azt hitték, hogy az átmeneti kormányról szóló tervünkkel a kialakult elégedetlenségi hullám csökkentése a célunk. A politikában a legfontosabb az azonnali reakció, a pillanat uralása és kihasználása, ha ezt valaki nem teszi meg időben, akkor utána már hiába kapkod, a vonat elment. Március 15., a belgrádi tömegtüntetés még egy jó pillanat lett volna az átmeneti kormány megalakítását szorgalmazó követelés támogatására, azonban ez nem történt meg. Én személy szerint továbbra se állok el ettől az ötlettől, már csak azért sem, mert ha hamarosan rendkívüli választásokra kerül sor, akkor is egy átmeneti kormányra kellene bízni a választások lebonyolítását. Az észak-macedónok jó példával szolgálnak erre: a törvény szerint három hónappal a választások előtt átmeneti kormány alakul, amelynek a feladata a választások levezénylése.

Említette az összefogás fontosságát: ez azt jelenti, hogy van már egy kialakult kapcsolat az egyetemistákkal?

Egyes egyetemista csoportokkal tartjuk a kapcsolatot, információt cserélünk és bízom benne, hogy a kommunikáció a következő időszakban intenzívebbé válik, hogy megtaláljuk a legjobb módját a rezsim elleni harcnak.

„Ćacilend a bűnözők és a huligánok bázisa, amit Aleksandar Vučić maffiafőnök hozott létre”

Senki előtt sem titok, hogy az egyetemisták saját listával kívánnak indulni az általuk követelt rendkívüli választásokon. Mit szól ehhez az egyik legerősebb ellenzéki párt vezetője?

Az egyetemisták már azzal, hogy követelik a rendkívüli választások kiírását és közölték, hogy listát is állítanak, jelezték, részt kívánnak venni a politikában, és ez szerintem egy jó hír, egyben örülök is, hogy aktív szereplői a politikai és társadalmi életnek. Nagyon fontos, hogy minél több ember vegyen részt a politika alakításával és ne csak külső szemlélőként kövessék a történéseket, mert jól ismerjük a közhelyesnek hangzó, de mégis a valóságot pontosan leíró kijelentést, mely szerint ha nem foglalkozol politikával, a politika foglalkozik veled. És most egy olyan pillanat jött el, amikor senki nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy azt mondja, engem ez nem érdekel.

Ha az egyetemisták saját listával indulnak, született-e már döntés arról, hogy egy rendkívüli választáson milyen formában kell részt vennie az ellenzéknek?

Döntés még nincs, de a nemrég lezajlott kosjerići és zaječari választások elemzése segíthet kialakítani a taktikát. Mindkét községben győzelemmel felérő eredményt értünk el, még ha a számok nem is ezt mutatják, azonban ha figyelembe vesszük, hogy Kosjerićen a hatalom úgy szerzett ötvenegy vokssal többet az ellenzéknél, hogy az utóbbiaknak egy szórólap volt a kezükben és ez volt a teljes arzenáljuk, míg a hatalom nehéztüzérségét a csomagosztás, az utak aszfaltozása, a zsarolás és nyomásgyakorlás alkotta, akkor azt hiszem nyugodtan ki lehet jelenteni, ennek a választásnak a győztese a hatalom ellen összefogott polgárok voltak. Kosjerićben az egyetemisták és az ellenzékiek egy listán szerepeltek, míg Zaječarban két, egymással szorosan együttműködő ellenzéki lista is indult. Az említett két községben lebonyolított szavazás is alátámasztja, csakis együtt, közös erővel, összefogva lehet küzdeni a hatalom ellen, a legjobb taktikát pedig, ahogy mondtam is, az elemzések után kell felállítani.

___________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!