A napi 7.000 lépés is elegendő lehet az agyműködés javításához és számos betegség elleni védelemhez – mutat rá egy tanulmány. Ez sok ember számára reálisabb és elérhetőbb cél lehet, mint a gyakran hivatkozott 10.000 lépés, amelyet sokan elérendő mérceként tartanak számon.
A The Lancet Public Health folyóiratban megjelent tanulmány kimutatta, hogy ez a lépésszám összefüggésben áll a súlyos egészségügyi problémák – többek között a rák, a demencia és a szívbetegségek – csökkentésének kockázatával, írja a BBC.
A kutatók szerint ezek az eredmények arra ösztönözhetnek több embert, hogy kövessék a napi lépésszámukat, mint az egészségük javításának gyakorlati módját.
„Az a felfogás él bennünk, hogy napi 10.000 lépést kell megtennünk” – mondja Dr. Melody Ding, a tanulmány vezető szerzője –, „de ez nem valós bizonyítékokon alapul”.
A 10.000 lépéses szám egy 1960-as évekbeli japán marketingkampányból ered. Az 1964-es tokiói olimpia előtt egy „manpo-kei” nevű lépésszámlálót dobtak piacra, amelynek jelentése: „10.000 lépés mérő”.
Dr. Ding szerint ezt a számot „kiragadták a kontextusból”, és egyfajta nem hivatalos irányelvvé vált, amelyet sok fitneszalkalmazás még ma is ajánl. A Lancetben megjelent tanulmány több mint 160.000 felnőtt egészségügyi és aktivitási adatait elemezte világszerte korábbi kutatások alapján.
Azokhoz képest, akik naponta csak 2.000 lépést tettek meg, a napi 7.000 lépés a következő kockázatcsökkenésekkel járt együtt:
- szív- és érrendszeri betegségek – 25%-kal alacsonyabb kockázat
- rák – 6%-kal alacsonyabb kockázat
- demencia – 38%-kal alacsonyabb kockázat
- depresszió – 22%-kal alacsonyabb kockázat
A kutatók azonban megjegyzik, hogy egyes számadatok kevésbé lehetnek pontosak, mivel csupán kis számú vizsgálatból származnak.
Összességében az elemzés arra utal, hogy még egy szerényebb, mintegy napi 4.000 lépés is jobb egészséget biztosít, mint a nagyon alacsony, napi 2.000 lépéses aktivitás.
A legtöbb egészségügyi állapot esetén az előnyök nagy része 7.000 lépésnél kiegyenlítődik, bár a hosszabb séták további előnyöket jelenthetnek a szív számára.
A legtöbb hivatalos mozgásajánlás nem a lépésszámra, hanem az aktivitással töltött időre összpontosít. Például az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a felnőtteknek hetente legalább 150 perc mérsékelt intenzitású vagy 75 perc nagy intenzitású aerob testmozgást kell végezniük.
Dr. Ding elmondása szerint ez az ajánlás olykor nehezen érthető az emberek számára, ugyanakkor ezek az irányelvek továbbra is fontos szerepet játszanak.
„Vannak, akik úsznak, kerékpároznak, vagy fizikai fogyatékosságuk miatt nem tudnak lépéseket tenni” – magyarázza.
Ugyanakkor szerinte a lépésszámra vonatkozó ajánlás hasznos „kiegészítés” lehet, amely „ösztönözheti az embereket arra, hogy jobban beosszák fizikai aktivitásukat a nap folyamán”.
Dr. Daniel Bailey, a londoni Brunel Egyetem ülő életmóddal és egészséggel foglalkozó szakértője szerint a tanulmány megkérdőjelezi a mítoszt, miszerint napi 10.000 lépés elengedhetetlen lenne. Szerinte a 10.000 lépés jó cél lehet az aktívabbaknak, de a 5.000–7.000 közötti cél „reálisabb és elérhetőbb lehet mások számára”.
Dr. Andrew Scott, a portsmouth-i egyetem klinikai edzésélettan oktatója egyetért abban, hogy a pontos szám nem lényeges. Mint mondja: „a több mindig jobb”, és az embereknek nem kellene túlságosan aggódniuk egy konkrét cél elérése miatt – különösen azokon a napokon, amikor korlátozottabb az aktivitásuk.
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

