Az egyetemek blokádjai miatt Szerbia a következő években súlyos szakemberhiánnyal fog szembesülni, erről beszélt Darko Glišić közberuházási miniszter, aki szerint ezért az egyetemek vezetése a felelős.
A leskovaci gyermekrendelő építkezésének bejárásán Glišić azt mondta, a legnagyobb problémát abban látja, hogy az egyetemek – állítása szerint – megakadályozzák, hogy új orvosok és diplomás szakemberek kerüljenek ki a felsőoktatásból.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
“A problémát azok jelentik, akik megakadályozzák, hogy új orvosok kerüljenek ki az egyetemekről. A Belgrádi Egyetemen mindössze 11 és fél ezer végzős hallgató van, míg az összes többi egyetemen ennél jóval, de jóval kevesebb” – mondta Glišić.
Szerinte ez az egyetemeket vezető emberek „felelőtlen politikájának és romlott politikai ambícióinak” a következménye.
“Ez a legnagyobb probléma. Kevesebb orvos, közgazdász, mérnök, jogász lesz – vagyis mindenből hiány lesz” – fogalmazott.
Hozzátette, hogy a hallgatók „ezeknek az ambícióknak a foglyaivá váltak”.
Arra ösztönzik a fiatalokat, hogy matricákat ragasszanak, járják a terepet, fórumokon jelenjenek meg, és olyan dolgokkal foglalkozzanak, amelyek nem a diákok feladatai. Oda jutottunk, hogy egyetemeink jövőre is komoly csapást szenvednek el, mert lényegesen kevesebb hallgató szerez majd diplomát. Ez a probléma” – mondta a miniszter.
Elmondása szerint ennek következményei csak öt-hét év múlva lesznek igazán érezhetők.
Arra az újságírói kérdésre, hogy miniszterként vagy pártfunkcionáriusként nyilatkozik-e, tekintettel arra, hogy őt is az adófizetők pénzéből fizetik, Glišić azt válaszolta, hogy egyszerre beszél miniszterként, a Szerb Haladó Párt végrehajtó bizottságának elnökeként és szerbiai állampolgárként.
“Úgy gondolom, hogy ezek a blokádolók tönkretették a jövőt, elsősorban azoknak a fiataloknak a jövőjét, akik szerbiai egyetemekre járnak. Leginkább a Belgrádi Egyetemét, mert az áll a legnagyobb nyomás alatt. Ezt senki sem tudja megcáfolni. Ezek a felelőtlen emberek elvették ezeknek a gyerekeknek a jövőjét” – mondta.
Amikor az újságíró megjegyezte, hogy a közvélemény ezeket az állításokat már többször is hallotta, és megkérdezte, hogy diákként ő maga nem akarta-e megváltoztatni a fennálló rendszert, Glišić azt válaszolta:
“Nem lehet lerombolni azt a rendszert, amelyből az ember maga is kikerül.”
Miután egy újságírónő megjegyezte, hogy a diákok csupán békésen vonultak az utcán, a miniszter azt mondta, ő olyan körzetből érkezik, ahol – állítása szerint – élve akartak embereket elégetni.
“Olyan körzetből jövök, ahol élve akartak embereket elégetni, ahol pártunk több száz irodáját felgyújtották, ahol a parlament előtt rálőttek egy emberre, ahol embereket késsel támadtak meg, vertek és zaklattak mindenütt, ahol csak érték őket” – mondta Glišić.
Arra a kérdésre, hogy huligánokról vagy egyetemistákról beszél-e, nem válaszolt.
“Ön azt mondja nekem, hogy „az emberek békésen sétálnak”. Ha nem lenne hölgy, ennél sokkal keményebben válaszolnék” – mondta a miniszter az újságírónőnek.

