A Tanyaszínház 2026-os előadása már úton van a vajdasági települések közönsége felé. A turné megkezdése előtt, július 18-án személyesen látogattunk el Kavillóra, ahol a társulat utolsó előkészületei zajlottak. Az idei előadás rendezőjével, Mezei Kingával arról beszélgettünk, mit jelent számára a Tanyaszínház, milyen kihívásokkal kellett szembenéznie az alkotócsapatnak, miért éppen Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művére esett a választás, valamint hogyan látja a társulat jövőjét és a fiatal utánpótlás helyzetét.
Mezei Kinga számára a Tanyaszínház nem ismeretlen közeg: már tizenöt éves korában bekapcsolódott a társulat munkájába, később pedig főiskolásként is többször szerepelt az előadásokban. Mint mondta, mindig is fontos kulturális küldetésként tekintett a Tanyaszínházra, rendezőként azonban most először dolgozik a produkció élén.
Támogassa a független vajdasági magyar újságírást!
Havi 5 euróért reklámmentesen olvashatja portálunkat és a PLUSZ rovat tartalmait.
Tovább az előfizetési oldalra: Kártyás előfizetés (ÚJ) – Banki átutalás vagy Paypal
Az idei év egyik legnagyobb kihívását az időhiány jelentette. A rendező elmondta, hogy a színművészeti főiskola tanévének elhúzódása miatt a próbafolyamat később kezdődhetett, miközben a turné a megszokottnál korábban indult. Míg más években általában három hét, vagy akár valamivel több idő állt rendelkezésre egy előadás elkészítésére, idén mindössze két hét alatt kellett összeállítani a produkciót.
„Ez meglehetősen kevés egy színházi produkció létrehozásához” – fogalmazott Mezei Kinga.
A rövidebb próbafolyamat miatt a társulat tagjainak és az alkotócsapatnak is intenzívebb munkát kellett vállalniuk. A fiatalok egyszerre dolgoztak az előadáson és a díszleten, gyakran egész napjukat a Tanyaszínház körüli feladatok töltötték ki. A rendező szerint ugyanakkor sikerült leküzdeni az időhiány okozta nehézségeket, és a társulat megfelelően felkészült a turnéra.
Mezei Kinga a Tanyaszínház jövőjét illetően is bizakodó. Tapasztalatai szerint azok a fiatalok, akik már többször részt vettek a produkcióban, jól ismerik annak működését, és aktívan segítik az újonnan érkezőket.
„Azt gondolom, hogy jó kezekben van a Tanyaszínház. Az idősebbek szépen lassan át tudják adni a feladatokat a most érkező fiataloknak” – mondta.
Az idei előadás alapjául Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című műve szolgál. A darab kiválasztásáról Mezei Kinga elmondta, olyan szöveget kerestek, amely a Tanyaszínház sajátos közegében is működőképes lehet, és amelyben egyszerre jelennek meg a játékosabb, mesésebb elemek, valamint a komolyabb gondolati rétegek.
A rendező szerint bár Vörösmarty műve mai szemmel már egy kissé „porosnak” tűnhet, mégis olyan időtálló alkotás, amely ma is képes megszólítani a közönséget. Ebben nagy szerepe volt annak a dramaturgiai munkának is, amelyet Góli Kornélia dramaturg és Bagdal Zoltán asszisztens végeztek: az eredeti műből egy olyan szövegkönyvet alakítottak ki, amely jobban illeszkedik az idei Tanyaszínház előadásához.
A rendező kiemelte, fontos szempont volt az is, hogy a társulat minden tagja megfelelő szerepet kapjon, valamint hogy az előadás zenei elemekkel is gazdagodjon. Véleménye szerint a fiatal színészek gyorsan megtalálták a kapcsolatot az anyaggal, és nagy lelkesedéssel dolgoztak a produkción.
Arra a kérdésre, hogy milyen érzésekkel zárja majd a turnét, Mezei Kinga úgy fogalmazott, ezt jelen pillanatban még nehéz megjósolni, hiszen az előadás útja csak akkor ér véget, amikor az utolsó alkalommal is legördül a függöny. Bízik azonban abban, hogy a produkció a turné után sem tűnik el teljesen, hiszen a Tanyaszínház előadásait rendszerint további meghívások követik.
„Nagyon lelkes és nagyon jó a csapat. Nagyon szépen dolgoznak, és nagyon szeretem azt, ami most történik. Biztos, hogy szomorkás lesz majd az elbúcsúzás, de remélhetőleg nem végleg.”
A szenttamási, topolyai, oromhegyesi és kishegyesi előadások után a 2026-os turné további útvonala a következő:
Július:
24. Csantavér
25. Kavilló – BEMUTATÓ
26. Zentagunaras
27. Törökkanizsa
28. Csóka
29. Nagykikinda
30. Magyarittabé
31. Torontálvásárhely
Augusztus:
1. Muzslya
2. Temerin
3. Óbecse
4. Orom
5. Mohol
6. Zenta
7. Tornyos
8. Kispiac
16. Kelebia
17. Ludas
18. Bácskossuthfalva
19. Bácsgyulafalva
20. Brazília
Fotó: Pannon RTV/Kucor Dejan

