Nem csak az Y hiányzik Rajsli Emese: Mi a baj a vajdasági magyar tankönyvkiadással?

Felhördült a napokban a vajdasági magyar közvélemény a nyolcadikos MAGAR NYELV tankönyvön. Fremond Árpád, az oktatásért (is) felelős Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke – aki a nyomdahibás címoldalról egy szülőtől értesült – gyorsan reagált, állítólag azonnal konzultált Jerasz Anikó oktatási államtikárral (aki egyébként az MNT Oktatási Bizottságának is tagja) és azt ígérte, minden hibás tankönyvet ki fognak cserélni. Ez így rendben is van, nyomdahibás könyv esetén ez egy bevett eljárás.

Én inkább arról szeretnék írni, amit az elmúlt években – (tan)könyveket fordítva és szerkesztve – ezen a téren megtapasztaltam.

Elsőként – hiszen az, aki nem ezzel foglalkozik, szerintem nem tudja – röviden vázolnám, hogy a kisebbségi nyelveken megjelenő tankönyvekről a törvény (Zakon o udžbenicima – a Szerb Köztársaság Hivatalos Lapja, 27/2018. szám, az MNT oldalán nem találtam bevett fordítását) úgy rendelkezik, hogy a nemzeti kisebbség nyelvén a tankönyvek többféleképpen biztosíthatók:

• eredeti tankönyv megírásával közvetlenül a nemzeti kisebbség nyelvén,

• szerb nyelven jóváhagyott és használatban lévő tankönyv fordításával, vagy

• a tankönyv fordításával, kiegészítve az adott kisebbség nemzeti kultúrájából, történelméből és művészetéből származó tartalmakkal,

• illetve lehetőség van külföldön kiadott tankönyv engedélyeztetésére is.

Noha a törvény a nemzeti tanácsok szerepét arra korlátozza, hogy előzetes véleményt kell nyilvánítaniuk a tankönyvről, valamint hozzájárulást/véleményt kell adniuk minden tankönyv fordítása kapcsán az Oktatási Minisztériumnak, az MNT az elmúlt években ennél tevékenyebben próbálta kivenni a részét a tankönyvek fordításából. A gyakorlatban ez úgy működött, hogy az MNT beajánlotta az eredeti, szerb nyelvű tankönyv kiadójának a fordítót és (némi spéttel, amikor kiderült, hogy sok hiba maradt a könyvekben) az anyanyelvi lektort, a kiadó és a fordító szerződött a munka elvégzésére (általában a piaci át töredékéért), és a fordító már munka közben (vagy amikor visszakapta ellenőrzésre a kiadó által betördelt változatot), szembesült azzal, hogy neki magának kell elvégeznie a szerkesztő és a korrektor munkáját is, ha nem akarja, hogy a könyv hibáktól hemzsegve jelenjen meg.

A magyarul nem tudó szerkesztő és korrektor

Több tankönyvet is fordítottam az MNT szervezésében különböző belgrádi kiadóknak, több kollégáról is tudom, hogy szintén részt vettek ebben a már évek óta tartó tankönyvfordítási projektben, és folyamatosan probléma volt, hogy a kiadók nem alkalmaztak magyarul tudó tördelőt, de szerkesztőt vagy korrektort se, így a fordítóra sokkal több feladat hárult – már ha az MNT-nek sikerült olyan fordítót találnia, aki legalább valamennyire értette a könyvkiadás folyamatát, és el tudta végezni ezeket a plusz feladatokat. Remélem, nem mondok újdonságot azzal, hogy a fordítás is, a szerkesztés is, a korrektúra is egy szakma, és nem biztos, hogy egy szaktanár alkalmas arra, hogy lefordítsa azt a könyvet, amiből később tanítani fog.

Kérem, ne értsenek félre, nyilván köztük is akadnak kiváló nyelvérzékkel megáldott kollégák, de úgy tűnt, hogy a szervezést magára vállaló MNT-nek nem sikerült kiválogatnia a munkára vállalkozók közül a legalkalmasabbakat. Arra gondolni se merek (noha tagadhatatlanul elképzelhető), hogy esetleg nem szakmai szempontok alapján történt a válogatás.

A tankönyvfordítás nem pusztán nyelvi közvetítés, hanem pedagógiai, szaknyelvi és identitásképző feladat. Minden oktatási rendszerben a tankönyv az elsődleges felület, ahol a diák találkozik a tantárgyi terminológiával, így az itt elkövetett hibák évtizedekre beépülhetnek a közoktatásba.

A fordítónak rendelkeznie kell megfelelő nyelvi és szakmai kompetenciával. Nem elég „jól tudnia” szerbül és magyarul, egyaránt kell ismernie mind a tantervi fogalmakat, mind a magyar szaknyelvi regisztert. A tankönyvfordítónak alkalmazkodnia kell az adott korosztály nyelvhasználatához, kognitív szintjéhez. Egy ötödikes általános iskolai tankönyv szövege nem lehet sem egyetemi szintű, sem túlságosan gyermeteg. A szerkesztő (hangsúlyoznám, hogy magyar anyanyelvű szerkesztőre gondolok) a fordítás szakmai, módszertani és szerkezeti garanciája. Ellenőrzi, hogy a fordítás megtartotta-e az eredeti tankönyv didaktikai ívét (kérdések, feladatok, összefoglalók logikáját). Biztosítja, hogy a tankönyvsorozat egyes kötetei között ne legyenek terminológiai ellentmondások vagy stílusbeli eltolódások, ha azokat eltérő fordítók készítették. A szerkesztő (vagy külön szaklektor) feladata ellenőrizni, hogy a lefordított szövegek (tételek, képletek és magyarázatok) pontosak-e.

A tankönyvnek a standard magyar helyesírási és nyelvhelyességi normákat kell követnie, miközben illeszkednie kell a helyi oktatási közegbe. Ennél a mozzanatnál már összefonódik a szerkesztő és a korrektor munkája. Ez utóbbi feladatai közé tartozik még a helyesírási és gépelési hibák kiszűrése, hiszen a tankönyv minta a diák számára, az abban megjelenő helyesírási/nyelvhelyességi hibák közvetlenül rontják a tanulók anyanyelvi kompetenciáját. A tankönyvekben az ábrák, táblázatok, képaláírások szövege gyakran elkülönül a főszövegtől, ezek tördelése bonyolultabb feladat, még a nyelvet beszélő tördelőnek is. A korrektor felügyeli, hogy a tördelés során ne maradjanak ki részek, ne csússzanak el a hivatkozások.

Példák a tankönyvfordítási tapasztalatokból

A szakszerűtlen munkának rendkívül káros következményei lehetnek a gyakorlatban: ha a diák tükörfordítással találkozik, akkor a másik nyelv logikáját használva tanulja meg a tantárgyat és nehézkessé válik az anyanyelvi szaknyelvhasználat. Ha pontatlan a tankönyv terminológiája, az fogalmi zavarokhoz vezethet és hátrányt jelent a továbbtanulásnál. A módszertani hibák miatt a feladatok érthetetlenné vagy megoldhatatlanná válnak, ami plusz terhet ró a tanárra a tanórán.

Hadd hozzak példákat a saját tankönyvfordítási tapasztalatomból, talán úgy érthetőbb lesz, hová szeretnék kilyukadni.

A másodikos képzőművészeti tankönyvben több olyan, a szerb gyerekek számára jól ismert vers szerepelt, amelyhez valamilyen feladat kapcsolódott. Amikor szerepelt a könyvben a vers, akkor ezzel csak annyi dolgom volt, hogy keresnem kellett egy költőt, aki ezeket lefordítja, de volt olyan feladat is, amelyben csak a vers írója-címe szerepelt, ezekről több esetben kiderült, hogy nem létezik magyar fordításuk. Egy Dositej Obradović által írt állatmese címét a BIGZ-es szerkesztővel egyeztetve helyettesítettem egy Ezópusz-mesével (amit majd a tanító néni elő tud keresni a gyerekeknek), de több hosszabb, az eredeti tankönyvben csak címmel szereplő szöveg esetében arra nem volt hely, hogy a könyvben közöljük a fordításokat. Javasoltam, hogy ezeket szerepeltessük a tankönyv végén, de ebbe a kiadó nem ment bele, a szerzői jogra hivatkozva (állítólag a szerb kötetben is azért nem szerepeltek ezek a szövegrészek, mert a kiadó nem akart jogdíjat fizetni a felhasználásukért).

Ugyanebben a másodikos tankönyvben volt egy olyan, szintén vershez kapcsolódó feladat, amelyben rajzokkal helyettesítettek bizonyos szavakat. Ezt ki kellett hagyni, hisz nem lehetett úgy lefordítani, hogy a képek is meg a rímek is megmaradjanak…

Hosszasan alkudoztunk a szerkesztővel a tankönyv végén szereplő szómagyarázatokon is. A szerbben például szerepelt a plakát és a bilbord szó is, de ha magyarul elmagyarázom a plakátot, akkor az óriásplakátot már nem kell. Helyette inkább a kódex szót kellene elmagyarázni a másodikosoknak, mert a Knjiga iz Kellsa magyar neve Kellsi kódex… Első körben azt mondta a belgrádi szerkesztő kolléga, hogy nem lehet változtatni a szójegyzéken, mert az is szerzői jogvédelem alá tartozik, aztán mégse szólt semmit arra, hogy a saját belátásom szerint adtam le a kérdéses részt.

De mindez, hangsúlyoznám, nem fordítói feladat – ugyanakkor ha ezek az egyeztetések kimaradnak, nem megfelelő, hibás, félrevezető, érthetetlen tankönyv kerülhet a gyerekek kezébe. (Engedjék meg hogy elkalandozzak egy pillanatra: egy másodikos kisdiáknak mi a szösznek képzőművészeti tankönyv? Nem inkább rajzolnia-festenie-fúrnia-faragnia-mozaikoznia-kollázsokat ragasztania kéne a Kellsi kódex értelmező magyarázatának böngészése helyett?)

Egy további példa: a hatodikos képzőművészeti könyvben azt javasoltam, hagyjunk ki egy feladatot a színekkel foglalkozó fejezetből. Két fotó volt egymás mellett, az egyiken egy pohár vörösbor, a másikon egy növény, alatta a növény neve (ruj, magyarul: cserszömörce), a feladat pedig ez volt: „Izvedi zaključak, zašto se crno vino u pesmama kaže „rujno vino”? Da li je ono crno ili crveno?“ Ki lehetett volna persze találni valami frappáns megoldást, pl. a magyar vörös-piros párra, de ehhez képet is kellett volna cserélni – és ez is meghaladja a fordító kompetenciáját.

A tananyag egy része – csak cirill betűkkel

Ezek talán apróságnak tűnnek, de egy tankönyv fordításánál minden apróság számít, a fejléctől az oldalszámozásig, a címoldal ipszilonjától a tartalomjegyzékig. Így az is, ha a tankönyvet jóváhagyó szakember nem gondolja végig az oktatási folyamatot. A következő tankönyv fordításánál ugyanis ismét én szóltam, fordítóként, hogy Klett kiadó negyedikes Digitális világ tankönyvében a tananyag egy része a petlja.org weboldalon kizárólag cirill betűkkel érhető el. Ellenőriztem, a weboldalon nem létezik latin betűs változat a 4. osztályos leckékhez, ami azért jelent nagy problémát, mivel a magyar tagozatos gyerekek csak negyedik osztályban kezdik tanulni a cirill írást. Úgy véltem, hogy emiatt a könyv (pontosabban az a néhány fejezet, amely a petlja.org oldalhoz kapcsolódik) nem alkalmas a magyar tannyelvű 4. osztályok számára.

Az MNT koordinátora nem tudott nekem ebben segíteni, a kiadó szerint ha az MNT megrendelte a fordítást, akkor valaki mégis úgy gondolta, hasznos lehet a negyedikeseknek, attól függetlenül, hogy a könyv egy részét nem tudják majd használni. Ekkor derült ki az is, hogy ahhoz, hogy a tankönyv fordítását jóváhagyják, a tartalmának teljesen meg kell egyeznie a szerb nyelvű tankönyv tartalmával, azaz nem lehetnek eltérések. Bármilyen változtatás ugyanis átdolgozásnak számít, azt pedig (mint új tankönyvet) be kellene nyújtani az Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkársághoz, jóváhagyásra.

Mihez kezdenek a negyedikesek ezzel a – szerintem – használhatatlan tankönyvvel?
Szóval a kiadó ellenére kérte a fordítást, még a tankönyvben illusztrációként megjelenő képernyőfotókét is, akkor is, ha a valóságban a tanulók számára nem érhető el magyarul. Voltak a tankönyvnek olyan részei is, amelyben a megtanulandó programok elérhetők voltak magyarul (MakeCode, Word stb.), de a tankönyvben szereplő QR-kódok a szerb változathoz vezettek.

Ismét egy kitérő: annak idején egyébként megpróbáltam a környezetemben kideríteni, mihez kezdenek a negyedikesek ezzel a – szerintem – használhatatlan tankönyvvel, és Vajdaság négy különböző helységében élő negyedikesek szüleivel beszélve az derült ki, hogy a gyerekeknek gyakorlatilag nincs is informatikaórájuk, hiszen az alsósoknak nem igazán jut hely az iskola informatikatermében, a tanító esetleg a saját laptopját tudja használni az órán, aköré gyűlve tudnak a gyerekek valamiket megnézni, önálló munkáról, webes felület megnyitásáról, (a tankönyvben egyébként szereplő) internetes biztonságról szó se esett… Ugyanez derült ki egy újvidéki szerb kislány osztályáról is, neki a füzetét is láttam, néhány oldalon pár bejegyzés volt csak, amelyekben az angol szavakat is cirill betűvel írta (de ez már egy harmadik téma).

Mi lenne az MNT feladata?

Oda akarok valahogy kilyukadni, hogy iszonyú sok megszervezendő dolog van a tankönyvkiadás környékén. Ez a bizonyos hiányzó Y a nyolcadikos magyarkönyv borítóján sajnálatos, ám apró hiba. Azt kéne elérni, hogy ismét több szerkesztővel működjön az elmúlt évtizedekben elsorvasztott Tankönyvkiadó Intézet, ahol a szakmájukhoz értő szerkesztők, anyanyelvi lektorok és korrektorok felügyelnék a tankönyvkiadás folyamatát. Mert ha botcsinálta fordító/szerkesztő/korrektor fordítja/szerkeszti/korrigálja a tankönyvet, akkor az olyan is lesz. Benne fog maradni a cirill betűs lábjegyzet, a használhatatlan QR-kód, az érthetetlen feladat, a rossz megoldási kulcs vagy (hogy kevésbé fontosnak tűnő, de annál bosszantóbb példát mondjak:) a szecessziót párizsi épülettel illusztráló tankönyvi fotó. Az MNT is jobban tenné, ha nem önmagát fényezné a mostani gyors intézkedéssel (ami nem valami egetverően dicséretes dolog, hanem a szakmai minimum), hanem kiállna az intézményeiért, pl. a Tankönyvkiadóért, hiszen mikor tehetné ezt meg, ha nem éppen az elmúlt x évben, amikor az MNT-t einstandoló VMSZ koalíciós partner volt.

Ha ez sikerülne, pl. újjászerveződne a Tankönyvkiadó, akkor nem kéne a következőhöz hasonló levelet váltanom az MNT tankönyvfordítási koordinátorával:

„…tegnap éjjel derült ki, hogy valaki további javításokat eszközölt a már betördelt szövegen (az egyik javaslata az volt, hogy „nem jól hangzik” a fordítás, beszéljék meg velem, így került vissza hozzám a pdf). Kénytelen vagyok akkor ismételten tiltakozni a munkafolyamat minden szakmaiságot nélkülöző sorrendjéért. Egy betördelt szövegen már csak a szerkesztő/korrektor szigorú ellenőrzése mellett lehet bármiféle változtatásokat eszközölni. A tördelés utáni javítást elvégző kolléga buborékba beírt javaslatai nem elegendőek ahhoz, hogy a magyarul nem beszélő tördelő hiba nélkül tudja elvégezni a javításokat. Azt se tartom elfogadhatónak, hogy a fordítóval nem egyeztet lektor. A könyv az én nevem alatt jelenik meg, ragaszkodom hozzá, hogy lássam a végleges változatot, és még legyen idő a szükséges javításokra. A belgrádi kiadó tördelője szerint még ez után megy a szöveg a Pedagógiai Intézetbe. Ők is belejavíthatnak? Találjuk ki, hogyan lehetne ezt megnyugtatóan rendezni…”

Rajsli Emese

Nem egy betűről, hanem a felelősségről van szó