Szerző: Bence Erika

Meg egyébként is, mondják a tapsikolók, nyáron is megtörténik néha, hogy csak 18–20 fokra megy föl a hőmérő higanyszála, mégsem húzunk pulóvert, és nem indítjuk el a fűtést. Mit lehetne kérdezni tőlük? A 18 fokos szobahőmérséklettel a saját és a nemzeti közösség túlélési indexét azonosító, a fentiekben már idézett asszonytól? Tanult-e valaha fizikát, környezetismeretet? Tanult-e valaha?

Attól, hogy „mi neveltük vagy tanítottuk”, hogy „az osztályfőnöke voltam”, illetve közszereplővé és hatalmi emberré lett tanítványunk „mindig illendően viselkedik és tud köszönni”, a politikai életben faragatlan és cinikus funkcionárius „kezet csókol, amikor véletlenül összefutunk”, még nem homályosítja el a másokkal szembeni, azaz közösségi szinten érvényesített diszkriminációt és erőszakot, nem beszélve arról, hogy  egy „hogy tetszik lenni”-ért vagy egy kézcsókért nem érdemes cinkossá válni, és beáldozni mások egzisztenciáját vagy  az egyéniség és gondolatainak  szabadságát.

Fiatalnak lenni korábban természetszerű ellenállást jelentett a hatalmi önkény minden formájával szemben, volt szó akár politikai rendszerről, társadalmi berendezkedésről, intézményi vagy családi tekintélyelvűségről, maradi szokásokról, erkölcsi normákról, tiltásokról és korlátokról. Fiatalnak lenni egyenlő volt a folyamatos lázadással.