Öregapád, aki fújja az ábécét
A házunkban még van két ún. vonalas telefonkészülék. Egyikről azt sem tudjuk, hova tettük, már a számára sem emlékszünk, a másikat meg nem szoktam felvenni, mert csak ügynökök hívnak rajta, és (mert valami ősrégi telefonkönyvből keresik ki a számokat), rég megboldogult férjemet szeretnék meghívni bemutatóval egybekötött vacsorára. Mindenki más már mobiltelefont használ.
És egy vajdasági iskola azzal a – példamutatónak gondolt – határozatával került a médiahírekbe, hogy betiltották a mobiltelefonok használatát a tanórákon, a diákoktól elveszik, és az osztályfőnököknél teszik letétbe a készülékeket. Abban, hogy a Facebookon (ön)képzett polihisztorok ujjongtak a hír hallatán, nincs semmi meglepő, hiszen mindennek örülnek, ami negatív, s amivel gátolhatják a változást. A szomorú az, hogy ezt a szülők és a pedagógusok nagy része is vastapssal fogadta, s hogy általam is ismert magyartanár írta kommentként egy poszt alá, miszerint „nagyon jó”, meg hogy a diákok úgyis csak „gagyi játékokat játszanak” a mobiltelefonokon.
