Huszadik alkalommal nyírták a birkákat Zentán
Április 24-én, Szent György napján hajtották ki először a legelőre az állatokat elődeink. Ekkor...
Olvass továbbÍrta: Vendégszerző | 2023. ápr. 23. 22:25 | Közélet, Vajdaság
Április 24-én, Szent György napján hajtották ki először a legelőre az állatokat elődeink. Ekkor...
Olvass továbbÍrta: Vendégszerző | 2023. márc. 22. 14:27 | Közélet
FELVEZETÉS Hogy b…szom én azt a rohadt, kurva, dögvészes, málé, retves, nyomorult, félresikeredett...
Olvass továbbÍrta: Vendégszerző | 2023. márc. 16. 6:30 | Koszovó-dosszié, Közélet, Szerbia, Vajdaság
Ez azonban semmiképpen sem vehető komolyan, hiszen a „legnagyobb vajdasági magyarok” igen szorosan kötődnek a mindenkor a hatalomtartókhoz, akiknek pedig eszük ágában sincsen, akár még felvetés formájában sem ilyesmivel foglalkozni. Annál is inkább nem, mert Vajdaság önrendelkezése is inkább csak „papírforma”, semmint valós tartalom. Az ellenzéki pártok, elsősorban a Vajdasági Szocialista Liga az utóbbi évtizedekben számos esetben Belgrád szemére vetette, hogy a Dunától és a Szávától északabbra eső területet egyfajta gyarmatának tekinti, de ebből a hőbörgésből sem született eredmény.
Olvass továbbÍrta: Vendégszerző | 2023. márc. 5. 19:55 | Nagyvilág, Történelem
Nemrég ráleltem a monarchia.elte.hu honlapra, ami sok érdekességet tartalmaz, ugyanis...
Olvass továbbÍrta: Vendégszerző | 2023. jan. 31. 18:54 | Közélet, Szubjektív, Vajdaság
Limburg hónap az a hónap a kalendáriumban, amikor a majmok szoktak nyiratkozni. Amióta tudok...
Olvass továbbÍrta: Vendégszerző | 2023. jan. 17. 9:46 | Kultúra, Nagyvilág
Ismét elment egy zseniális elme… Tamás Gáspár Miklós 1948-ban született Kolozsváron, majd 1978-ban...
Olvass továbbÍrta: Vendégszerző | 2023. jan. 16. 22:48 | Közélet, Szubjektív
1. jelenet József: A lányunk hároméves volt. Nem tudtuk semmilyen módon elállítani a hasmenését,...
Olvass továbbÍrta: Vendégszerző | 2023. jan. 14. 8:45 | Közélet, Szubjektív
Las Vegas, Caesar Palace szálloda, 22. emelet. Élvezte a gyönyörű kilátást, mely elébe tárult. Az...
Olvass továbbÍrta: Vendégszerző | 2022. dec. 31. 10:07 | Közélet, Szubjektív
Első fejezet Szomorkás, késő őszi reggelen fekszem az ágyamban. Szürcsölöm a kávémat, kitekintek...
Olvass továbbÍrta: Vendégszerző | 2022. dec. 25. 8:02 | Közélet
Krisztusban kedves Testvéreim! „Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek!...
Olvass továbbÍrta: Vendégszerző | 2022. dec. 25. 7:04 | Közélet
A kommunikációs eszközök fejlődnek, és a mai emberek egyre több információval élnek, legyen az...
Olvass továbbÍrta: Vendégszerző | 2022. dec. 14. 17:17 | Közélet, Kultúra, Vajdaság, Zene
Az újvidéki Manó és a Tűzrevaló táncegyüttesekből, valamint a Pörgető citerazenekarból negyven...
Olvass tovább