Mindez kicsit kevésbé tudományosan a következőképpen hangozhatna: elnyomott, megzsarolt, halálra rémített itt mindenki, az emberek behúzódnak a saját kis vackukba, ki sem merik dugni az orrukat, nem akarják, nem is képesek már megismerni a másikat, mert attól is csak rettegnek. Saját kis sértettségüket ápolgatják, mindent abból vezetnek le, és mindent arra vezetnek vissza, hogy a másik milyen sérelmet okozott nekik, ezért aztán úgy gondolják, hogy ők is minden rosszat elmondhatnak, s ha van hozzá erejük, akár meg is tehetnek mással, másokkal, elvégre így az igazságos.

Esik szét ez az ország, ezúttal nem az államhatárok mentén, hanem a különböző társadalmi csoportok törésvonalán.

És ezt a hatalom, a nagybetűs országos, a kisbetűs helyi egyaránt erőszakkal próbálja kezelni. Az ígérgetésen túl van már mindenki, az sem hiszi el, aki mondja; akinek mondják, az meg végképp nem. Az aprópénzzel való szájbetömés még itt-ott működik, de a tuti recept a fenyegetés, a megfélemlítés, a megbélyegzés mindenkivel szemben, aki nem úgy gondolkodik, ahogy a nagy- és kisbetűs hatalom szerint gondolkodni kell. És akkor tágra nyílt szemmel csodálkozunk, hogy nahát, a középiskolások „náculnak”…