Hírfolyam
Németh Zsolt: Minél többen „maradjanak magyarok” vagy éppen „váljanak magyarrá”
Fogy a magyar, ezért a kormánynak is arra kell koncentrálnia, hogy minél többen „maradjanak magyarok” vagy éppen „váljanak magyarrá” – erről beszélt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. „Eléggé drámai mértékben fogyunk a Kárpát-medencében (…)...
Fantázia olyan, mint egy Ferrari Temerint képviseli, de az óbecsei ménesben egy óbecsei edzővel készül a Nemzeti Vágtára Fantázia, amely eddig kétszer nyerte meg ezt a versenyt
Első megmérettetésén, 2017-ben a harmadik helyet szerezte meg, 2018-ban viszont már bajnokként ünnepelhettük a budapesti Nemzeti Vágta döntőjében a Temerin színeiben versenyző Nagy Arnoldot, aki Fantázia nyergében – első külhoniként – futott be elsőként a célba. Egy...
A vajdasági falusi házak a legkelendőbbek
Nagy az érdeklődés a falusi házak államilag támogatott vásárlása iránt a fiatalok körében, a falufejlesztési tárcához naponta 13-15 támogatási kérvény érkezik – közölte Milan Krkobabić tárcavezető. A három éve tartó program ideja alatt 1890 ház megvásárlásához...
„Nem bocsájtunk meg az embereket megsértő miniszternek”
Május közepe óta a tizedik alkalommal gyűltek össze a polgárok Belgrádban, így fejezve ki elégedetlenségüket a regnáló hatalommal szemben: a Szerbia az erőszak ellen nevet viselő tüntetésen a tömeg a Szerbiai Rádió és Televízió székháza felé vette az irányt, ahol azt...
Rendkívüli és tervezett nyugdíjemelés is lesz fél éven belül
Mintegy 1,65 millió polgár érint majd az elkövetkező fél évben megvalósításra kerülő kétszeri nyugdíjemelés, amelynek köszönhetően az átlagnyugdíj eléri majd a 385 eurót. A 2023-as évben előbb egy rendkívüli nyugdíjemelés lesz október elsején, amely után a nyugdíjak...
Györe és Fucsovics is veszített
Se a zentai Györe Lászlónak, se a magyarországi Fucsovics Mártonnak nem sikerült bejutnia a wimbledoni füvespályás tenisztorna nyolcaddöntőjébe: Györe a görög színekben versenyző Sztefanosz Cicipasztól veszített 6:4, 7:6 (7-5), 6:4 arányban, míg Fucsovicsot az orosz...
Akár 2650 euróba is kerülhet egy közlekedési szabálysértés az Adriai-tenger felé
Elkezdődött a nyaralási főszezon, s egyre több turista ül autóba, hogy a városától távol pihenje ki magát, hogy kikapcsolódjon, feltöltődjön az előtte álló időszakra. Természetes, hogy ezzel a járművek forgalma is jelentősen megnőtt az utakon, s ez alól nem kivétel...
A csikós tokánytól a pezsgőig
A Magyar Nemzeti Tanács tájékoztatásért felelős személye és a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke is tagja volt annak a zsűrinek, amely azt kapta feladatul, állapítsa meg, melyik csapat főzte a legjobb csikós tokányt. Lehetne még folytatni a sort a falunapokkal, a...
A tanárt, aki három éve megakadályozta a vérontást, kizárták a Szerb Haladó Pártból
Bizonyára többen is emlékeznek arra az esetre, amikor egy 2019-ben a trsteniki Slavoljub Stojadinović megakadályozta, hogy a helyi Vuk Karadžić Általános Iskolába fegyverrel berontó támadó a diákokra lőjön. Az oktatási intézmény tornatanára akkor azt mondta, hogy...
„Missziósok vagyunk” Egyházmegyei hittantábor Szajánban
Szajánban az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megtartották a Nagybecskereki Egyházmegye nyári hittantáborát. A nagy érdeklődésre való tekintettel két tábort is szerveztek, a 8–12 éves gyermekek számára június 27. és 30., a 13–15 éves gyerekek pedig július 4. és 7....
Nem könnyű, de jól fizet az idénymunka Annyian jelentkeztek meggyszedőnek, hogy a többségüket vissza kellett utasítani – Zoraje Tihomir: Munkást találni könnyű, megtartani nehezebb
Még a munkaviszonyban lévőnek is megfordul a fejében, hogy szívesen vállalna idénymunkát, amikor olyan hirdetést olvas, mint amilyet Zoraje Tihomir tett közzé a közösségi oldalakon: a leszedett meggy kilogrammjáért 50 dinárt fizet (óránként 10 kilogramm is...
Pásztor: Más most magyarnak lenni Szerbiában
A nemzet a politikában elnevezésű, Palicson megtartott eseményen Pásztor István azt mondta, „más most magyarnak lenni Szerbiában, mint amilyen néhány évtizeddel korábban volt”. A Vajdaság Ma tudósítása szerint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte, „Szerbiában...
Az idén nem marad el az Aratóünnep
Az előző évben nem rendezték meg a Felsőhegyi Aratóünnepet, az idén azonban a szervezők közölték, megtartják a rendezvényt, amelynek a tervezett időpontja július 15. és 16., vagyis a jövő szombaton és vasárnap kerül sor a 61. aratóversenyre. A tervek szerint szombaton...
A nyugdíjaskártyára a Takarékpénztár tolóablakainál is lehet jelentkezni
A Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap közölte, hogy mostantól a nyugdíjasok a Takarékpénztár (Poštanska štedionica) tolóablakainál is átadhatják igénylésüket a nyugdíjaskártyára. Az Alap kiemelte, hogy a Takarékpénztárnak több mint kétszáz kirendeltsége...
Washington kazettás bombákat is küld Ukrajnának az újabb támogatási csomagban
Az Egyesült Államok újabb 800 millió dollár értékű katonai segítséget küld Ukrajnába – közölte pénteken az amerikai külügyminisztérium; a csomag ENSZ-egyeményben tiltott kazettás lőszereket is tartalmaz, írja az MTI. A külügyminisztérium sajtóközleménye szerint a...
A héten harmadszor dőlhetett meg a világ napi átlaghőmérsékletének rekordja
A héten harmadszor dőlt meg a világ napi átlaghőmérsékletének rekordja: csütörtökön a keddi rekordot is meghaladó, 17,23 Celsius-fokot mértek a Maine-i Egyetem tudósai. A globális csütörtöki átlaghőmérséklet magasabb lett, mint a keddi 17,18 fokos korábbi rekord. A...
Három Csáky… …és úszik az ország az adósságokban
Ezzel az egyszerű mondattal lehetne jellemezni a jelenlegi szerbiai közvállalatok egy részének a közös kasszához való viszonyulását, valamint a kormány folyamatos engedékenységét a hatalmában levők iránt, a legutóbbi, március 31-ei kimutatás szerint ugyanis Szerbia...
A Đoković-expressznek Wawrinka se okozott gondot
A világranglista második helyén álló Novak Đoković magabiztosan jutott a legjobb tizenhat közé a wimbledoni tenisztornán, miután 6:3, 6:1, 7:6 (7-5) arányban nyert a svájci Stan Wawrinka ellen. A szerb teniszező a legjobb nyolc közé jutásért a lengyel Hubert...
Zavargások, háborúk, megtorlások Meg egy Nyugat-ellenes szövetkezési próbálkozás – Átlapoztuk a világsajtót
A hét hírei: Spanyolország az EU soros elnöke. Sikeres lehet-e az ukrán ellentámadás? Izraeli hadművelet Ciszjordániában. Csúcstalálkozót tartott a Sanghaji Együttműködési Szervezet. Az egyik legfontosabb hír azonban az volt, hogy egy 17 éves algériai származású fiú...
Áradásaink
Szerbia minden olyan évben, amikor több a csapadék a megszokottnál, küzd az áradásokkal. 2014-ben nem kevesebb mint hetven községben hirdettek rendkívüli helyzetet. A víz okozta károkat éveken át próbálták helyrehozni a helyiek, arról nem beszélve, hogy 31 halálos...
Lezárták Újvidéken a péterváradi hidat Szerbia az erőszak ellen tüntetést tartottak Újvidéken
Az Újvidéken, pénteken megtartott Szerbia az erőszak ellen tüntetésen a tiltakozó polgárok két órára lezárták a péterváradi hidat, amelyre egy transzparenst akasztottak fel: Teljesítsétek a követeléseket üzenettel. A péterváradi hidat több száz polgár foglalta el,...
Az iskolaigazgató azonnali lemondását követeli az ellenzék
Pénteken nyilvánosságra került a Szerb Haladó Párt belső archívumának „Troll-listája“ (azok névsora, akik álprofilok alatt megrendelt híreket terjesztenek), amelyen mintegy 14 ezer név szerepel. A listára reagálva az Együtt a jobb Zentáért ellenzéki képviselőcsoport...
Meghalt egy magyar katona Koszovóban Feltehetően öngyilkos lett
Öngyilkos lett a KFOR magyar kontingensének egyik katonája – írja a Magyar Nemzet a Honvédelmi Minisztériumra hivatkozva. A NATO parancsnoksága alatt Koszovóban működő békefenntartó haderő magyar kontingensének egyik katonája a szolgálati időn túl, a szolgálati...
Több mint 10 évig ült börtönben ártatlanul gyilkosság miatt egy német férfi
Ügyének újratárgyalása után pénteken a bíróság Németországban felmentett egy férfit, aki már 13 évet töltött börtönben egy olyan gyilkosság miatt, amely - mint most kiderült - meg sem történt. A fürdőkádas gyilkosként ismertté vált Manfred Genditzki az eredeti...
Malmőben rendezik meg jövőre a 68. Eurovíziós Dalfesztivált
Jövőre a svédországi Malmőben rendezik meg a 68. Eurovíziós Dalfesztivált - jelentette be pénteken a SVT svéd műsorszolgáltató. A dalfesztivált május 7. és 11. között rendezik meg a Dánia közelében fekvő, 300 ezer lakosú városban, amely már 1992-ben és 2013-ban is...
Pekingben eddig két halálos áldozata volt a hőségnek
Megnyitották a légoltalmi óvóhelyeket számos kínai városban, hogy a kánikula elől menedéket keresőknek enyhülést nyújtsanak, mivel az utóbbi napokban az extrém hőség az ország egyes részein emberéleteket is követelt már. A kínai Nemzeti Éghajlati Központ e heti...
Oroszországban a tavalyinál kevesebb gabonát és búzát takarítanak be
Az orosz mezőgazdasági minisztérium fenntartja az idei gabona- és búzatermésre vonatkozó előrejelzését, ami jócskán elmarad a múlt évitől. Dmitrij Patrusev mezőgazdasági miniszter pénteken egy vidéki fórumon arról beszélt, hogy minisztériuma a korábbi előrejelzéséhez...
Mesterséges intelligenciával működő robotok tartottak sajtótájékoztatót
Kilenc, mesterséges intelligenciával felvértezett humanoid robot tartott sajtótájékoztatót pénteken Genfben, ahol azt állították: hatékonyabb vezetők lennének az embereknél, de nem akarják senki munkáját elvenni, és nem lázadnak fel teremtőik ellen. A kilenc robot...
Az illegális bevándorlásról tárgyalt a három ország Magyarország nem fogja végrehajtani az EU migrációs döntéseit
Magyarország nem fogja végrehajtani az EU migrációs döntéseit, nem fogadják el a kötelező kvótát, és nem fogadják el a migránstáborok építésére vonatkozó kötelezettséget sem – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Bécsben rendezett magyar-osztrák-szerb...
Két, gyerekeknek szánt termék is visszahívásra került Tűz-és balesetveszélyesek
Egy gyermekeknek szánt kerékpár, valamint egy babafigyelőt is kivontak a forgalomból, mivel égési sérüléseket, és tüzet is okozhatnak. A gyártók így tűzveszély miatt hívták vissza a babafigyelőt, sérülésveszély miatt pedig a gyerekkerékpárt- tette közzé a NEPRO, a...





























