Vagyis bármennyire is fontos valakiknek tartja magát a két szerb elnök, ők maguk nem többek szimptómáknál. Nem azért mondhatnak ilyeneket, mert ezt tartja a kedvük, hanem mert ezekre a szavakra jelentős igény van a társadalom egy részében… A szerbiai emberek közül nem kevesen vesztesei az elmúlt évtizedeknek, mégpedig nem is kismértékben. A „tranzíció” és a félperifériás kapitalizmus beszedte a vámot, s akár akarta a mindennapok embere, akár nem, kamatostul megfizette azt, miközben nem nézett mélyen önnönmaga társadalmi énjébe, s végképp nem döntötte el, hogy belefog egy igazságosabb és egyenlőbb világ felépítésébe. Mi több, egy relatív többség egyenesen azokra a politikusokra adja a szavazatát, akik (látszólag!) stabilitást teremtenek.