Hírfolyam
„A választásokon a legjobb egy közös ellenzéki listán indulni a diákokkal együtt”
Miroslav Aleksić, a Szerbiai Népi Mozgalom (NPS) elnöke úgy értékelte, hogy az esetleges előrehozott választásokon a legjobb megoldás az lenne, ha az ellenzék egyetlen közös listán indulna a diákszerveződésekkel együtt. „Olyan megállapodást javasolnék, amely szerint...
Újra áramlik az olaj – töltődnek a tankerek
A Hormuzi-szoros megnyitása a kereskedelmi hajózás előtt – amelyet Irán külügyminisztere, Abbasz Aragcsi jelentett be – lehetővé teszi Irak számára, hogy a közeljövőben több mint 20 millió hordó kőolajat juttasson a világpiacra a déli Basra régióból – jelentették a...
A Leoni egyik dolgozója szerint veszélyben van a kraljevói üzem működése
A múlt évi malošištei üzembezárás után a kraljevói Leoni gyár dolgozói attól tartanak, hogy hasonló forgatókönyv ismétlődhet meg, mivel a munkavállalók állítása szerint a termelés egy részét már áthelyezik, és a munkamennyiség fokozatosan csökken. A Leoni a Danasnak...
Trump nyilvánosságra hozza az UFO-aktákat
Az első anyagcsomag hamarosan elérhető lehet a nyilvánosság számára. Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke kijelentette, hogy az adminisztrációja által végzett UFO-anyagok felülvizsgálata számos „érdekes” dokumentumot tárt fel, és hamarosan várható ezek első...
Szerbiának 25 évre lenne szüksége, hogy elérje az EU termelékenységi szintjét
Szerbia gazdasága elérte a jelenlegi irányítási modell határait – értékelte Pavle Medić, a Magas Szintű Gazdasági Tanulmányok Központjának (CEVES) közgazásza, írja a Biznis.rs. Elmondása szerint a termelékenység Szerbiában az elmúlt évtizedben az európai szint...
A VMSZ elítéli a topolyai községi képviselő otthonának megrongálását
A Vajdasági Magyar Szövetség Topolyai Községi Szervezete közleményében elítélte a Cservenák Péter és családja ellen napokban elkövetett incidenst. „Határozottan elítéljük azt a cselekedetet, amely során Cservenák Péter, topolyai községi képviselő családi otthonának...
Az infarktus egyre gyakrabban érinti a fiatalokat
A szív- és érrendszeri betegségek továbbra is a vezető halálokok Szerbiában, és az orvosokat különösen aggasztja a szívinfarktusok növekvő száma a fiatalabb betegek körében. Dr. Ivan Ilić docens, belgyógyász-kardiológus elmagyarázta, hogy a fő okok a helytelen...
Amerikai elnök kontra amerikai pápa
Először ül amerikai bíboros Szent Péter trónján, és ez különö9sen bosszantja azt az amerikai elnököt, aki a világ trónját követeli magának. A héten többször is nyilvánosan megütköztek egymással: Trump a Truth Social nevű magánhálóján, Leó pápa pedig méltóságteljes...
Meghosszabbították a NIS működési engedélyét
Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) új működési engedélyt adott ki a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) számára. Az engedélyt a szerb köztévé beszámolója szerint június 16-ig hosszabbították meg. Dubravka Đedović...
A magánklinika vezető orvosa mostantól nem lát el tiszás pácienseket
Furcsa üzenet jelent meg az egyik magyarországi magánklinika honlapján, melyet a 444.hu vett észre. A Femcare Miniklinika weboldalán lévő nyitófülön a következő volt olvasható: „dr. Kassai Enikő mostantól nem lát el Tiszás pácienseket. Kérjük ennek tudomásulvételét”....
Baleset történt Ilonafalu közelében
A Magyarkanizsáról Ilonafalu felé vezető úton baleset történt, melynek során két autó és egy traktor ütközhetett. Az egyik autó fel is borult, a másik pedig egy traktornak ütközve áll az úttesten, jelentette egyik olvasónk. Az aszfaltot a baleset következtében...
Végel László: A Tisza esetleges győzelme esetén a VMSZ pálfordulást végez
Bizonyára mindenki értesült arról, hogy Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke közösségi oldalán bejelentette, „telefonon beszélt Magyar Péter elnök úrral, a személyes egyeztetést pedig, a vajdasági magyar közösségérdekében, még miniszterelnökké történő beiktatása előtt,...
Egy újabb professzort fenyeget Jelena Kleut sorsa Folytatódik a tisztogatás az Újvidéki Bölcsészkaron
Vladimir Mihić pszichológiaprofesszor 24 éve tanít az Újvidéki Bölcsészkaron, ahol – a Danas beszámolója szerint – könnyen lehet, hogy már az utolsó napjait tölti. Egyetemi docensi kinevezése ellen a Testnevelési és Sporttudományi Kar dékánja, Patrik Drid nyújtott be...
Đilas: Szerbia nem lehet semleges az EU-csatlakozás kérdésében
Dragan Đilas, a Szabadság és Igazságosság Párt elnöke kijelentette, hogy Szerbia nem maradhat semleges az Európai Unióhoz (EU) való csatlakozás kérdésében, mert ez a feladással egyenlő, és ahhoz vezet, hogy az ország „fekete lyukká” válik Európa térképén. A „Formáljuk...
Pressburger Csaba: Levitézlett köpönyegforgatókkal semmiféle paktum nem köthető!
Bizonyára mindenki értesült arról, hogy Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke közösségi oldalán bejelentette, „telefonon beszélt Magyar Péter elnök úrral, a személyes egyeztetést pedig, a vajdasági magyar közösségérdekében, még miniszterelnökké történő beiktatása előtt,...
Elkezdték kimenekíteni a vagyonukat a NER-es oligarchák
Több kormányközeli forrás szerint a NER-oligarchák elkezdték kimenteni a vagyonukat Magyarországról még mielőtt esetleg elkobozhatná vagy államosíthatná azt az új, Magyar Péter vezette Tisza-kormány – olvasható a VSquare hírlevelében, melyet a HVG közölt le....
Mi a helyzet a legalizációs határozatokkal?
Az ingatlanok kataszteri bejegyzésére vonatkozó jelentkezési határidő november 4-től február 8-ig tartott, mely idő alatt 2,5 millió bejelentés érkezett. Aleksandar Vučić az év elején kijelentette, hogy a törvénymódosítás után havonta több mint 100 000 kérelem...
Milić: A választások nagy valószínűséggel július 5-én vagy 12-én lesznek
Dragan Milić, a Szerbia Decentralizációjáért Mozgalom (PODES) elnöke az ellenzéket és a diákokat sürgős szerveződésre szólította fel, mert amennyiben a választásokra júliusban kerül sor, ebben az esetben nem lesznek arra felkészülve. „Információim szerint nagyon...
Irán: Megnyitjuk a Hormuzi-szorost minden kereskedelmi hajó előtt
Irán bejelentette, hogy ismét megnyitja a Hormuzi-szorost minden kereskedelmi hajó számára, miután tűzszünet született Libanonban. A döntést Abbasz Aragcsi külügyminiszter közölte, hangsúlyozva, hogy az intézkedés a fegyverszünet idejére érvényes, adta hírül a Nova....
Hamarosan megváltoztatható lesz a Gmail-címünk
Eddig lehetetlen volt megváltoztatni a Gmail-címet a fiók törlése és egy új létrehozása nélkül, így az új eszköz megszünteti ezt a fárasztó bonyodalmat. Sokan rendelkeznek olyan Gmail-címmel, amelyet évekkel ezelőtt hoztak létre, és ma már nem tartják megfelelőnek. Jó...
Május 9-én alakul meg az új Országgyűlés Aznap megválaszthatják Magyar Pétert is miniszterelnöknek
A kormányzati átadás-átvétel informálisan elkezdődött, több tárcavezető már egyeztetett utódjával, a parlament alakuló ülésének napjára pedig népünnepélyt terveznek a Kossuth térre. A Tisza Párt miniszterelnök-jelöltje azt mondta, jövő héten több leendő kormánytag...
A rendőrség szerint az összegyűltek megtámadták őket
A Belgrádi Rendőrkapitányság közölte, hogy a rendőrség az éjszaka folyamán a dolgozók bejelentése alapján intézkedett az Orvostudományi Karon, akik arról számoltak be, hogy az épület előtt álló csoport nem engedi őket távozni, és megpróbál erőszakkal bejutni az...
A VMDK átláthatóságot követel a Pásztor István Alapítvány finanszírozásával kapcsolatban
A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége szabadkai szervezete aggodalmát fejezi ki a Pásztor István Alapítvány finanszírozásával kapcsolatos legfrissebb információk miatt, amely a magyar állami Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. döntése alapján 140 millió forint...
Ha április végéig nem lesz fagy, végre jó gyümölcstermésre számíthatunk
Ha április végéig nem lesznek fagyok, jó gyümölcstermés várható. Zoran Keserović professzor a szerb köztévében emlékeztetett arra, hogy a tél elején – az elmúlt mintegy tíz évben először – elegendő csapadék és hó hullott. A gyümölcstermés csökkenésére eddig leginkább...
Lezárult a levélszavazatok összesítése
Az érvényes pártlistás levélszavazatok száma 335 342, míg a beérkezett levélcsomagok közül csaknem 19 000-nél az azonosító nyilatkozat érvénytelennek bizonyult, írja az MTI. A magyarországi Nemzeti Választási Iroda befejezte a levélszavazatok pártlistás...
Rózsa Zsombor: Egy Magyar–Pásztor megállapodás a rendszerváltás ígéretének megtagadását is jelentené Pásztor Bálintnak és a Vajdasági Magyar Szövetségnek ebben a formában nincs tovább legitim helye a vajdasági magyar politikában
Bizonyára mindenki értesült arról, hogy Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke közösségi oldalán bejelentette, „telefonon beszélt Magyar Péter elnök úrral, a személyes egyeztetést pedig, a vajdasági magyar közösségérdekében, még miniszterelnökké történő beiktatása előtt,...
Az oktatási felügyelőség vizsgálódik a belgrádi Orvostudományi Karon
Az oktatási felügyelőség vizsgálódik a belgrádi Orvostudományi Karon, értesült a Nova. Az ellenőrzés azt követően érkezett az intézménybe, hogy tegnap hallgatói parlamenti választásokat tartottak, valamint az éjszaka folyamán rendőrségi behatolás történt az épületbe....
Ennyibe kerül az üzemanyag egy héten keresztül
Nem változik az üzemanyag ára pénteken 15 órától. A benzin literje 191, a dízelé pedig 217 dinárba kerül majd, vagyis ugyanannyiba, mint a mögöttünk lévő héten, írja a Blic. Az árak még egy héten át érvényesek, vagyis április 24-ig.
A miniszter szerint a világon nálunk a legmagasabbak a tejtermelőknek járó támogatások
Négymilliárd dinárt biztosított a szerb kormány a tejtermelők támogatására, akik április 15. és május 15. között nyújthatják be támogatási kérelmeiket, erről Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter beszélt a szerb köztévének. Azt is elmondta, hogy növekedett a...
Vučević: A VMSZ büszke lehet nemcsak a Szerb Haladó Párttal, hanem a Fidesszel való együttműködésére is
Lehetetlen egyik ország társadalmi környezetét a másikra egyszerűen rávetíteni, jelentette ki pénteken a Szerb Haladó Párt elnöke és a köztársasági elnök regionális ügyekért felelős tanácsadója, Miloš Vučević, majd hozzátette, hogy a Szerb Haladó Párt folytatni fogja...





























