Hírfolyam
Mire elég a szociális segély?
Egy háromtagú család esetében a szociális segély jelenleg 20.602 dinár havonta, ami mindössze a minimális fogyasztói kosár 39,22 százalékát fedi. A szociális segély összege egyáltalán nem elég ahhoz, hogy tisztességesen meg lehessen belőle élni, az utóbbi két év...
Hétfőn ül össze a parlament a törvénymódosítás miatt
Hétfőn módosítja az önkormányzati választásokról szóló törvényt a köztársasági parlament. A törvénymódosítást 184 képviselő nyújtotta be közösen, vagyis a hatalmi pártok mellett támogatta azt a Szerbiai Népi Mozgalom, a Szerbia Új Arca, a Zöld Baloldali Front, az...
Tizenkét évesen elveszítik a szüzességüket, nehogy lemaradjanak A szülő feladata, hogy a szexről beszélgessen a gyerekkel, nem a közösségé
Aggasztóak az eredményei a dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet kutatásának, amely a fiatalok egészségi állapotát vizsgálta. Az eredmények arra utalnak, hogy a fiatalok többségének az első szexuális aktusa 15 évesen volt, de egyáltalán nem törődnek az...
Aleksić: Az, hogy elfogadták az ellenzék javaslatát, akkora győzelem, mint a ház
Az ellenzék az elmúlt hat hónapban nagy kihívásokon ment keresztül, de nagy győzelmeket is aratott, véli Miroslav Aleksić, a Szerbia Népi Mozgalma elnöke. "Az egyik ilyen győzelem, hogy elfogadták, hogy a helyhatósági választások a belgrádival egyidőben, június 2-án...
A minimálbér meg sem közelíti az átlagos fogyasztói kosarat
A szerbiai háztartások átlagos havi jövedelme 2023-ban 87 973 dinár volt, míg a személyes fogyasztásra szánt kiadások átlagos összege havonta 88 244 dinárt tettek ki. A különböző szakszervezetek képviselőit nem lepi meg az, hogy az átlagkereset alacsonyabb, mint a...
Zelenszkij szerint az új, 60 milliárdos amerikai támogatással esély nyílhat a győzelemre
Az ukrán elnök szerint Ukrajnának esélye nyílhat a győzelemre, miután az Egyesült Államok törvényhozásának alsóháza elfogadta a csaknem 61 milliárd dolláros támogatási csomagot. Volodimir Zelenszkij az NBC televíziónak adott interjúban sürgette a Kongresszus...
A helyi szerbek bojkottálták az észak-koszovói népszavazást
A legtöbb észak-koszovói szerb bojkottálta vasárnap azt a népszavazást, amelyen a tavaly megválasztott polgármesterek menesztéséről döntöttek - közölte a koszovói választási bizottság. A testület tájékoztatása szerint 15 óráig mindössze 203-an adták le voksukat. A...
Két évvel meghosszabbítják a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodást
Siniša Mali pénzügyminiszter bejelentette, hogy legalább két évvel meghosszabbítják a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött, év végén lejáró megállapodást, tájékoztatott vasárnap a pénzügyminisztérium. Miután Washingtonban tárgyalt Krisztalina Georgievával, az IMF...
Közlekedési káosz Palicson Meghibásodhatott a vasúti sorompó
Vasárnap délután több száz méteres sor alakult ki Palics központjában, mivel meghibásodhatott a vasúti átjáró sorompója, emiatt az átjárónál leállt a forgalom. A részletek nem ismertek. A központot a Jelen szállás felé lehet elkerülni. Óvatosan közlekedjenek. [icon...
Erről dönthetnek a szavazók Észak-Koszovóban
Népszavazást tartanak Észak-Koszovóban a polgármesterek leváltásáról. Arról dönthetnek a szavazók, hogy leváltják-e az albán nemzetiségű községi vezetőket, akiket tavaly választott meg néhány százaléknyi helyi albán. A Szerb Lista habár támogatta a leváltási petíciót,...
Nevet változtatna a Szerbia az erőszak ellen koalíció Más név alatt indulnának a soron következő választásokon
Új névvel indulna az ellenzéki koalíció a június 2-án esedékes helyhatósági választásokon. A Szerbia az erőszak ellen koalícióhoz hat párt tartozik, ők most névváltáson gondolkodnak. Nem marad a koalíció neve Szerbia az erőszak ellen, ez ugyanis nem jó ötlet. Van pár...
Több millió eurót fizettek ki a polgároknak a decemberi választások előtt
Nemanja Nenadić, a Transparentnost Srbija szervezet programigazgatója elmondta, hogy a decemberi választások előtt több mint 420 millió eurót osztottak szét az állampolgárok között. Mint mondta, az állami források elszórásának más mechanizmusai is léteznek, a...
Birkanyírás huszonegyedszer
A Zentai Gazdakör és a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége szervezésében 21. alkalommal rendezték meg Zentán a Birkanyíró és birkapörköltfőző fesztivált, amelynek ezúttal is a vásártér adott otthont. Révész Róbert fotói:
Skorpiókat, pókokat, kígyókat foglaltak le Franciákat buktatott le a rendőrség, egzotikus állatokat csempésztek
Egzotikus védett állatfajokból álló csempészhálózatot fedeztek fel Franciaországban, a leleplezés során több mint 1000 pókot és hüllőt foglaltak le– jelentette be a strasbourgi ügyészség. 97 tarantulát, 1000 fekete özvegyet, 5 boát, 4 pitont, valamint 22 skorpiót,...
New Yorkban tárgyal Aleksandar Vučić
New Yorkban tárgyal Aleksandar Vučić az ENSZ Misszió koszovói jelentésének bemutatása előtt. A hat hónapos jelentést hétfőn mutatják be a szervezet Biztonsági Tanácsa előtt. A koszovói helyzet mellett egyeztet majd a srebrenicai határozatról, amelyről a tagországok...
Fokozott közúti ellenőrzés majáliskor
Várhatóan fokozott forgalom-ellenőrzés lesz a szerbiai utakon a május elsejei és az pravoszláv húsvéti ünnepek közeledtével, jelentette be a Belügyminisztérium. Mint közzétették, minden kamera és radar működni fog, valamint forgalmi rendőrök jelenlétére is számítani...
Ha így folytatjuk,még 2050-re sem lesz kész a régió az EU-csatlakozásra
Borut Pahor, Szlovénia volt elnöke szerint az Európai Unió és a nyugat-balkáni országok 2030-ra nem fognak készen állni az EU-csatlakozásra, de később sem. Nem éreztem azt,hogy a Nyugat Balkán barátai konferencián optimizmus lett volna közöttünk, és bárki azt...
Kábítószert találtak egy autóban Zombornál
A közlekedési rendőrség közúti ellenőrzés során leállította a 96-os születésű, apatini származású B.K.-t, akinek kocsijában 100 darab ecstasyhoz hasonló tablettát találtak, valamint gyanús növényi anyagot tartalmazó cigarettát, ami feltehetőleg marihuána. A...
Magzatpróza
A magyar irodalomkritikában az utóbbi két évtized legnagyobb vitája arról folyt, hogy létezik-e női irodalom, vagy csak egyetemes irodalomról beszélhetünk, és édesmindegy, hogy férfi vagy nő írta-e a művet. A kolléganőimmel együtt szerkesztett és írt nőirodalmi...
A picsogás és az észverés anatómiája
Azok, akiket érdekel még a „VMSZ-ológia“, az elmúlt hónapokban fokozott érdeklődéssel figyelik, mi is történik a párt háza táján. Akár nyilvánosan is ki merik mondani ezek a személyek a véleményüket, akár nem, az az egyik fő kérdés a számukra, hogy a Pásztor István-i...
Szexuális nevelés az iskolákban Miért fogdossák a fiúk a lányokat? – felvilágosítás a „régi szép” időkben
A szexuális nevelés, vagy más néven szexedukáció fontos szerepet játszik a társadalomban és az egyének életében is számos okból, mégsem vagyunk a helyzet magaslatán, a probléma korántsem kipipálható, sőt, gyakorlatilag megoldásért kiált. Általános iskolai éveimből...
Betilthatják Amerikában a TikTokot
Törvényjavaslatot fogadott el az amerikai képviselőház, smely a TikTok teljes betiltására tesz kísérletet. Az amerikai kormány ezzel először fogadhat el olyan törvényt, amelyben egy teljes közösségi platformot zárnának ki Amerikából. A javaslat a jövő héten kerül a...
Határsértőket fogtak Szegeden
A rendőrségi összesítő szerint április 18-án, csütörtökön összesen két határsértőt tartóztattak fel, őket is Szeged közigazgatási területén. A feltartóztatott illegális migránsok ellenőrzésük során szír és török állampolgárnak vallották magukat, azonban sem...
Egyre nehezebben jutnak saját ingatlanhoz a fiatalok
Az országban egyre több fiatal jelenik meg az ingatlanvásárlók között, főleg olyanok, akik állandó és jól fizető munkával rendelkeznek. Azonban a többség számára a saját ingatlan továbbra is elérhetetlen álom. Az Eurostat elemzéséből kiderült, hogy a szerbiai fiatalok...
A szöveges feladatok és a geometria okozza a legtöbb fejtörést a diákoknak Elkeserítő eredmények a kisérettségik kapcsán
Felmérést végeztek több általános iskolai tanár bevonásával, amiből az derült ki, hogy idén rosszabbul teljesítettek a próba kisérettségin a diákok, mint tavaly. A matematika tanárok szerint az elkövetkező időszakban többet kellene foglalkozni a gyerekekkel geometria...
Az illegális bevándorlók, mint vörös pöttyök a tengerparton Beültünk Ant Hampton Borderline Visible előadására
Egy rendhagyó kötetbemutatón a könyvet nem csak olvasni, de inkább nézni, sőt hallgatni lehetett. Az esemény helyszíne a Varsóban megrendezett Mixer Media Festival volt. 77 perc, 232 oldal, és ez csak a könyv fele. A második fele audióváltozatban található, a...
Ötvenezer ember ment utcára a Kanári-szigeteken, hogy a turisták ellen tiltakozzanak
A Kanári-szigetek „fenntarthatatlan” turisztikai modellje ellen tiltakoztak a sajtó szerint mintegy ötvenezren. A helyiek szerint a szigetcsoport elavult ipara megfizethetetlenné tette az életet, és környezeti vészhelyzeteket idézett elő. A tüntetéseket – amik az A...
Az amerikai képviselőház megszavazta az Ukrajnának szánt katonai segélycsomagot
Ukrajna megkaphatja a 60,8 milliárd dolláros katonai segélycsomagot. A szentáus szenátus várhatóan a következő napokban hagyja jóvá az intézkedést, mielőtt Biden elnök aláírja azt, írja a Euronews. A szombati ülésen az amerikai képviselőház egy kulcsfontosságú döntést...
Megérkezett az olimpiai láng Athénba
Megérkezett az olimpiai láng Athén ikonikus helyszínére, az Akropoliszra. A fáklyát kedden gyújtották meg a hagyományok szerint Olümpiában, úgy, hogy a napsugarakat parabolatükörrel gyűjtötték össze, írja a Híradó.hu. A lángot 11 napon keresztül viszik körbe...
Grbović: A Szabad Polgárok Mozgalma indul a választásokon
Indul a választásokon a Szabad Polgárok Mozgalma, mégpedig azokkal az ellenzéki pártokkal, akik úgy döntöttek, nem bojkottálják a helyhatósági voksolást, közölte Pavle Grbović, a párt elnöke. Hozzátette, pártja folytatja az együttműködést mindazokkal a pártokkal, akik...





























