Hírfolyam

Tavaly 90 fiatal halt meg az utakon

Tavaly 90 fiatal halt meg az utakon

Az elmúlt évben 90 fiatal vesztette életét közlekedési balesetben Szerbiában. Az idei év első öt hónapjában összesen harminckilenc 15 és 30 év közötti ember halt meg az utakon – mondta Mirko Koković, a Közlekedésbiztonsági Ügynökség igazgatóhelyettese. A legtöbb...

bővebben
Szembejött versek Zentán (Galéria)

Szembejött versek Zentán (Galéria)

Zentán, a Páduai Szent Antal templomban Schön György zenész Babits, Reményik, Nemes Nagy, Tóth Árpád és még számos költő megzenésített verseiből összeállított estjén vehettek részt az érdeklődők. Az esten közreműködött Baráth László tárogatón. Révész Róbert fotói:...

bővebben
Szeretne öt órát állni a napon? Röszkénél megteheti

Szeretne öt órát állni a napon? Röszkénél megteheti

A pirosnak ezt az árnyalatát talán még nem is láttuk a Borderwatcher alkalmazásban, mint amilyenre szombat reggelre színeződött, elsősorban Röszke 1 és Röszke 2 átkelők esetében. A sötét bordó szín ebben az esetben 300 perces, vagyis ötórás várakozást jelent. Aki...

bővebben
A Run-D.M.C. és a rap lényegi elemei (összemérve) Az utóbbi 3 évtized legjövedelmezőbb zenei irányzatáról és az első keménykötésű nagy sztárokról – Kubát Gábor rock-jegyzetei (17.)

A Run-D.M.C. és a rap lényegi elemei (összemérve) Az utóbbi 3 évtized legjövedelmezőbb zenei irányzatáról és az első keménykötésű nagy sztárokról – Kubát Gábor rock-jegyzetei (17.)

A rap legelején, minden és mindenki előtt, volt egy Grandmaster Flash és a Furious Five, valamint Kurtis Blow, de az első igazán jóminőségű és egyedi, a többi műfajtól teljesen eltérő, eredeti stílusban a tényleg nagy sztárok a pörgős nyelvű két ceremóniamester,...

bővebben
Elnökök, remények, „béke-röpték” A franciák megmentették a köztársaságot – Orbán békecsinálót próbál önmagából csinálni – Átlapoztuk a világsajtót

Elnökök, remények, „béke-röpték” A franciák megmentették a köztársaságot – Orbán békecsinálót próbál önmagából csinálni – Átlapoztuk a világsajtót

Az elmúlt hét legfontosabb eseménye volt a NATO 75-éve fennállásának központi rendezvénye Washingtonban, ahol mind a 32 tagállam legfontosabb vezetője megjelent, beleértve a ma már „kilógónak” tekintett magyar miniszterelnököt is – aki azonban az ünnepség után nyomban...

bővebben