Egy igazságmenet csekély igazságtartalommal
Néhány hónappal ezelőtt keringett az interneten egy rövid videó: egy embernek a feje egy téglához volt ragasztva, ő beszélt néhány mondatot, majd érkezett egy másik egy pöröllyel, és néhány csapással végzett az elsővel. Igen, úgy.
A téglához ragasztott fejű ember egy, a Wagnerből dezertált férfi volt, kivégzése pedig a büntetése.
Na, ilyen ez a Wagner-csoport.
Mindezt nem a borzongatás szándékával idéztük fel, csak fontosnak tartottuk tisztázni: a Wagner-zsoldoscsoport, amelynek tagjai nagyon jó fizetést kapnak a munkájukért, ami magában foglalja afrikai országok hadurainak kiszolgálását, szíriai olajkutak „védelmét” (és tulajdonba vételét), bizonytalan demokráciájú országokban megszervezett és lebonyolított puccsokat – olyasfajta tevékenységet végez, amelyet ugyan az orosz állam érdekében tesznek, az orosz állam utasítására, de úgy, hogy hivatalosan Oroszországot ne lehessen beavatkozással, az adott tevékenységekkel vádolni.
Ennek a szervezetnek az alapítója Jevgenyij Prigozsin, az az ember, aki piti bűnözőként kezdte a pályafutását, majd nagyobb bűnök miatt kilenc évet ült börtönben, hogy onnan szabadulva egy hotdogozóval alapozza meg a karrierjét. Ebben a hotdogárus időben ismerkedett meg az akkori szentpétervári önkormányzat egyik tisztségviselőjével, bizonyos Vlagyimir Putyinnal, akivel aztán több évtizedes mély barátság szövődött köztük, amelynek természetesen nagyon szigorú üzleti alapja volt. Putyin szerezte az engedélyeket, Prigozsin csinálta a bizniszt, miközben mindketten egyre magasabbra jutottak, és egyre gazdagabbak lettek.
Súlyvesztés
Erdélyben és Vajdaságban látszólag jónak tűnik a helyzet olyan értelemben, hogy a vezető pártok bizton számíthatnak kormánytagságra. Ennek okai gyökeresen különböznek, mivel Románia turbulensebb közélete teljesen más, mint a tekintélyelvű populizmusba ájult Szerbiáé, ahogyan a választói bázisok állapota is máshogy fest – ám tény az, ami tény. Az RMDSZ és az VMSZ is részesül a végrehajtó hatalomból. A számban második legjelentősebb szlovákiai közösségben jelenleg krónikus káosz uralkodik. Ugyanakkor mindhárman közösek abban, hogy nem diktálják, csupán elszenvedik a feltételeket. Annak potenciálja, hogy akármelyik fajsúlyosabb pártjuk határozza meg a játékszabályokat, egyre fakul. Ezt azonban csak (nagyobb) részben okozza a alacsony születésszám, a magas halálozás és elvándorlás vaskerekei között szenvedő választói csoport…
Mennyiségben kisebb, de elviekben mégis jelentősebb baj az, hogy a kisebbségi magyar politikai pártok és közéletek mintha elvesztették volna a képzelőerejüket. Az csak egy dolog – noha egyike a legjelentősebbnek –, hogy igyekeznek mindenáron jó szelet kapni az Orbán-kormányoktól… A másik egy sokkal finomabb szövetből font valami – amit Finta Márk áprilisi cikkében a szlovákiai magyar politika éthoszának nevezett, amit „a választókban felépített, kényszeres bizalom”-nak is nevez. Ez arra a választói meggyőződésre alapozódott, hogy a szavazatunkat élvező alakok a „jó oldalon” állnak. A diagnózis némi korrekció és kontextualizálás után szinte mindegyik kisebbségi magyar közéletre alkalmazható.
Nyolcadikosok
Hogy milyen nagy kincs a többnyelvűség, a többkultúrájúság, azt határozottan érezni lehetett ezen a délutánon. Ebben az iskolában kétnyelvű oktatás folyik (ezenkívül szerbet és magyart mint környezetnyelvet, valamint angolt és németet tanulnak a diákok), a tanárok zöme is kétnyelvű, és nemhogy konfliktus, de még horzsolódás sincs abból, hogy itt két nemzet fiai és lányai tanulnak és szórakoznak együtt. Egymás elfogadása magától értetődő és maximális. Erre nem kellett külön okítani a tanulókat, a gyakorlatban tanulták meg, hogy a tolerancia és ami több mint tolerancia: az egymás iránti érdeklődés, a barátkozásra való nyitottság és a szeretet egy kétnemzetiségű kisvárosban mennyire fontos és áldásos.
Megható volt látni a fiatalság virágzását. A lányok mind kicsípték magukat, frizurát csináltattak, megmutatták bimbózó nőiességüket; a fiúk ilyenkor testileg még nem annyira fejlettek, némelyik azonban már megnyúlt, és elmélyült a hangja. Ezen a délután és búcsúestén ráeszméltem, hogy az az energia, nyitottság, remény, bizalom és a jövőre való feltárulkozás, amit megnyilatkozni láttam, ennek a zsenge ifjúkornak a sajátja, és soha többé nem tér vissza; hatalmas érték ez.
Jobb kéz, bal kéz
A beharangozott választásokra visszatérve, a legbiztosabb jel, hogy az államelnök egy, a nemzethez intézett látványos kiáltványban komoly fizetésemelést és a nyugdíjak kétszeri, szerinte nagyon is érezhető növelését helyezte kilátásba. Mint már annyiszor, nem győzte hangsúlyozni, hogy az átlagkereset, illetve a legidősebbek havi járandósága egyre jobban fog – euróban! – közelíteni a fejlettebb országokéhoz. Arról azonban egy szót sem ejt, hogy mennyire elég a hétszáz euró dinárértéke, hiszen a hivatalosan is bevallott infláció jóval tíz százalék felett van, a polgárok azonban nap mint nap tapasztalják, hogy a drágulás ennél lényegesen nagyobb. Ez azonban kísértetiesen hasonlít a félrelépő feleség felhördülésére, akit a férje in flagranti talált: „Kinek hiszel? Nekem vagy a szemednek!?”
Szó sem róla, az esetleges fizetés- és nyugdíjemelés ellen aligha van az érintettek közül bárkinek kifogása, de talán nem árt belehallgatni az éppen időszerű hírekbe, amelyek arról tudósítanak, hogy fél Szerbiában a szakadatlan esőzések igen komoly kárt okoztak. Utakat, hidakat mostak el, tönkretették a vetéseket, sőt, nem kevés helyen még a lakóházakat sem kímélték.
Végre szünidő van
Nem túlozunk, ha azt mondjuk, a májusi ünnepek után történt belgrádi vérengzés komolyan átrendezte az oktatás iránti eddig sem túl megnyugtató országos megítélést. Még azt is gondolhatta az ember, hogy egy kamaszgyerek minden elképzelést felülmúló tette a főváros legelitebb iskoláinak egyikében (bocsássa meg mindenki, de képtelen vagyok egy 14 éves gyermeket monstrumnak, gyalázatos gyilkosnak stb. minősíteni, ahogy folyamatosan teszi a hazai bulvársajtó, sőt a kormányfő is tette a parlament ülésén, de felmenteni sem vagyok képes a szörnyű vétke alól) végre kijózanító hatással lesz a szerbiai társadalomra. Igazából úgy érzem, hogy ez a kijózanodás sem a gyermekek, sem a lakosság körében nem a remélt és elvárható etikai, érzelmi szinten ment végbe.
Így az eset „hozadékai” nem a mentális és erkölcsi megtisztulás irányába mozdultak el, hanem tovább mélyítették az országos értékválságot. Valamennyit árnyal a dolgon, hogy az eset után kezdődött megmozdulásoknak (Állítsuk meg az erőszakot!) komoly visszhagja lett, és a fősodorbeli mélységes elhallgatás dacára immár másfél hónapja tart, sőt terebélyesedik. (Ebben az elhallgatásban a magyar közszolgálati média teljes mellszélességgel kiáll a hazai mellett, így a vajdmagyar közvélemény jelentős hányadának kevés tudomása van ezekről.)
Ne hülyéskedjünk – mert még úgy maradunk!
Mintha a politika csupán díszlet volna, csupán jelmez a rossz természetünk és műveletlenségünk érvényesítésére; hivatalos forgatókönyv a leszámoláshoz, gyűlölethez és bosszúálláshoz. Itt sokak számára a politika élet-halál kérdése. Mert aki győz, az mindent visz, mindent megkap: munkahelyet, házat, kocsit, pénzt, feleséget cserélhet, szeretőt tarthat, százával lesznek új barátai, külföldön taníttathatja a gyermekeit, utazhat a nagyvilában… Aki pedig veszít, az mindent elveszt: nem csupán a szeretője hagyja el, hanem a felesége is, munkahelyét elveszti, kutatják a vagyonának eredetét, vizsgálatok és bírósági perek várnak rá, mindenki hátat fordít neki, gyermekei megyűlölik és káros szenvedélyek rabjaivá válnak.
Az óvoda is sorra került
A két példa jól illusztrálja, hogy a kellő számú óvónő és a szűkös hely komoly veszélyhelyzetet okozhat, és nemcsak „valahol másutt”, sajnos itt, nálunk, a Vajdaságban is. Sokan elborzadva olvastunk a pedofil hódsági „óvó bácsi” bizarr „játékairól” a rá bízott kicsinyekkel, és mocorog bennük a kérdés: hogyan is kerülhetett ez a „pedagógiai asszisztens” a gyerekek közelébe.
Ugyanakkor egyre gyakrabban adódnak más jellegű gondok is. Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica) szalmonellafertőzést kaptak az óvodások, Szabadkán pedig rágcsálókat láttak az egyik óvodában, és egérmérget vett a szájába egy gyermek. Az ügy politikai dimenziót kapott, de az is elhangzott az eset kapcsán, hogy a fentebb említett új óvodai program sajátos környezetet és feltételeket kíván, és ezek nem mindegyike segíti az előírt és kívánatos műszaki és szanitáris követelményeket betartását.
A víz az úr
Aztán június 6-án a több kilométer szélesen, tizenhét méter magasra duzzasztott vízfal leomlott. A vízmennyiséget szakértők képletesen úgy szokták meghatározni, hogy ez tíz-tizenegy csurig telt Balaton mennyiségének felel meg. Ez a víztömeg zúdult le, mosva el városokat, falvakat, embereket, állatokat, gázolajkészleteket, mezőgazdaságban használt vegyszerraktárakat, emésztőgödröket, csatornahálózatot, holttesteket. És katonai egységeket, taposóaknákat meg mindent, ami az útjába került.
Mintegy tizenhatezer ember élete került veszélybe. Mintegy nyolcvan települést fenyeget az ár. Tizennyolc köbkilométer víz folyt szét. Sokan meghaltak, még többen eltűntek. Folyamatos a kitelepítés.
A Krím vízellátása megszűnt. A zaporizzsjai atomerőmű hűtése veszélybe került. A termőföldek a víz levonulása után kiszáradnak, mivel megszűnt az öntözési lehetőség, elsivatagosodnak, ott a belátható jövőben teremni nem fog semmi. A telepített taposóaknák kimosódtak, bárhol lehetnek, bárhol robbanhatnak. Ha beüt a meleg, ami nyáron azért nem meglepő, mindenféle fertőzés jelenhet meg.
Ki tette?
Szerbia az erőszak ellen
A tüntetéssorozat – mely, arra számítanak, folytatódni fog – is ilyen válasz- és megoldáskeresés. A szerbiai polgárok jó része azt tartja, hogy ez nem egy elszigetelt, véletlen, szerencsétlen, szinguláris eset (ez a tétel sajnálatos bizonyítást is nyert, hiszen Mladenovacon újabb tömeggyilkosság következett), hanem a szerbiai társadalom állapotában kell keresni a mélyebb gyökereit. Autoriter és haszonelvű rezsimben tengődünk, messze a valódi demokráciától. Fűzzük hozzá, hogy ezt az erkölcstelen rezsimet a VMSZ mindig is támogatta és támogatja. Ha politikailag ilyen a rendszer, akkor kulturálisan is toxikus, nem véletlenül követelnek a polgárok változásokat a tömegkultúra rendszerében is, hiteles, minőségi tájékoztatást és az amoralitás megfékezését a médiában.
A szerb társadalomban a mai napig él és virul a patriarchális hőskultusz. Ez azt jelenti, hogy a férfi legyen nyers, bátor, fegyverforgató és kíméletlen. Ez az archaikus hőskultuszt a kapitalista filmipar tovább locsolja, gondoljunk csak a gyilkolászós akciófilmekre, a horrorfilmekre meg azokra a fegyverropogtató videojátékokra, amelyekben gyilkolással lehet nyerni, sőt olyan népszerű „sportágak” is vannak, amelyek során gumilövedékekkel lövöldöznek a „sportolók”.
Vakáció és iskolatábla
Június 21–23. között a nyolcadikosok záróvizsgát tesznek anyanyelvből, matematikából és – idén először vegyes összetételű helyett – csak egy általuk választott tantárgyból.
A helyesírás iránti következetes vagy „toleráns” viszonyulás a tesztek értékelésekor örökös dilemmát jelent. Mivel a javítókulcsokhoz szigorúan ragaszkodni kell, elvileg a helyes válaszként megadott írásképet kell követni. Ám újabban még az anyanyelvi teszteknél is külön kihangsúlyozzák, ha szigorúan számon kell kérni a helyesírást, sőt a hibák miatt levonandó pontszámokat is megadják. Egyéb esetekben, különösen más tárgyaknál meglehetősen „elnézőnek” kell lenni, ha ugyanis szigorúan és következetesen járnának el az értékelők, az egyébként is kívánnivalókat hagyó teljesítmények még inkább csökkennének.