Ölni vagy szeretni Aaron Blumm: Ki ölte meg Török Zolit?
Egy rendkívüli vajdasági könyvről szeretnék most beszámolni azolvasóknak. A címben feltett kérdésre – Ki ölte meg Török Zolit? – ki-ki másként fog válaszolni. Olyan ez, mint egy keresztrejtvény. Aaron Blummnak (akinek a polgári neve, nem titok, Virág Gábor, és itt él Vajdaságban, Kishegyes az otthona, Újvidéken dolgozik) sikerült egy teljesen egyedi könyvet előállítania, melynek mindegyik példánya (kereken ötszáz) unikális.
Regény? Nem. Kisprózák? Prózaversek? Nem. Egy könyv mint műalkotás, töredékekből összeragasztgatva, gyönyörű képekkel díszítve. Nagyon szórakoztató, de ugyanakkor társalkotásra hív fel. Az elbeszélő, jobban mondva fel-lejegyző „én” nő is, meg férfi is.
Az eszmélés ideje a gyász után
Lábra tud-e Szerbia állni az után, hogy megtörtént a vračari iskolai vérengzés, amikor egy fővárosi elitiskola falain belül, saját diákjai körében fordult tragédiába az a régóta erjedő folyamat, melyet észlelni lehetett a társadalomban, de megállítani vagy legalább lassítani nem tudtuk, sőt, mintha tudatosan gerjesztettük volna a mindent eluraló mellébeszéléssel, a látszatintézkedésekkel és a szabadságbarátnak hazudott, de éppen a mások szabadságába gázoló álságos pótcselekvésekkel, a felelősség áthárításával és a következmények elmismásolásával?
Gyász van, megoldás nincs
Amíg az iskola előtt a szülők kétségbeesve gyülekeztek, próbálták valahogy elérni a gyerekeiket, akikről nem tudták, hogy élnek-e, a rendőrség hosszú órákon át hallgatott. Majd közzétettek egy felhívást, hogy aki nem tud kapcsolatba lépni a gyerekével, jelentkezzen… Képzeljük bele magunkat ezeknek a szülőknek a helyzetébe egy pillanatra, érezzük át azt a rettegést, és gondoljuk végig: nem az lett volna a helyes lépés, ha a rendőrség keresi meg azokat, akikkel közölniük kell az iszonyú hírt?
Utána következett az a sajtótájékoztató, ahol az oktatási miniszter ahelyett, hogy a részvétnyilvánításon túl az alapvető tényeket ismertette volna, elkezdett valamit hadoválni a nyugati értékekről meg a számítógépes játékokról… Egyszerű együttérzés elég lett volna, néhány órával a történtek után izomból nekiugrani hülyeségeket beszélni teljesen felesleges volt. A belgrádi rendőrfőnöknek azonban őt is sikerült túlszárnyalnia, amikor nemcsak a lövöldöző gyerek személyazonosságát fedte fel rendkívül etikátlan módon, de a potenciális áldozatok listáját is lelkesen mutatta be a kameráknak…
Gyermek ölt halomra gyermekeket A pokol tornáca?
A gyászban az is mélységesen elgondolkodtató, hogy a szörnyűség helyszínén nyilatkozó diákok arcán nem látszott valódi döbbenet. Némi tétova meglepettség mögött lezser félmosoly bujkált a tekintetekben, és már a szörnyű bűntény másnapján a tettessel rokonszenvező csoportok alakultak a közösségi oldalakon. Hovatovább, valódi lendületet vettek a hasonló esetek: már a következő napon egy másik belgrádi iskola harmadikos diákjánál is találtak listát, amelyen a tervezett áldozatok neve szerepelt, szintén Belgrádban egy diáklány konyhakéssel megsebesítette egyik iskolatársát és a védelmére siető tanárnőt, Obrenovacon pedig a valódihoz megtévesztésig hasonló műanyag pisztollyal hadonászott egy tanuló. Mladenovacon egy nappal később szintén az iskolaudvarban kezdődött egy újabb mészárlás, amelynek eddig legalább nyolc halálos áldozata és tucatnyi sérültje van.
Kedvesék
Több okból is meglepetést okozott két évvel ezelőtt mifelénk egy hivatalból érkezett levél, egyrészt azért, mert a vándorszínészek előadásának, illetve turnéjának betiltását kezdeményezte (javasolta), másrészt a hangvétele miatt. A pártelnök kedveskedő hangnemben írt a vajdasági magyarok parlamentje akkori elnökének: „Kedves Jenő!” – áll többször is megszólításként az irományban, holott a téma és maga a kommunikáció is megkívánná, hogy a tisztsége alapján Elnök úr szerepeljen abban a hivatalos levélben, akkor is, ha baráti beszélgetésben tegeződnek a felek, ha egykoron együtt pisáltak a homokozóban, különösen a levél súlyos, történelmi és kultúr- meg politikatörténeti tanulságokkal bíró tartalma miatt.
Vihar a biliben
A magukat nagy lapoknak tituláló fővárosi nyomdaipari termékek szerkesztőségei előkelő indolenciával vették tudomásul, hogy a kormányhoz közel álló, de nyugodtan pletykalapnak nevezhető Informer tulajdonos-főszerkesztője és egyes ellenzéki újságírók között dúl a harc....
Az ígéret szép szó, de Vučić talál szebbeket is
Néhány héttel ezelőtt a Danas nyomán összegeztük, hogy ki mindenki lehet az alakulófélben lévő mozgalomnak a tagja. A lap akkor arról írt, hogy a jelenlegi szerb hatalmi koalíció minden pártja máris támogatja az új szerveződést: ott lesz Aleksandar Vulin Szocialista Mozgalma, a Szerb Haladó Párt, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Közössége, a Szerbiai Szocialista Párt, a Rasim Ljajić vezette bosnyák párt, a Szerbiai Egyesült Nyugdíjasok, Mezőgazdászok és Proletárok Pártja (köznapi nevén: PUPS) és természetesen a Vajdasági Magyar Szövetség is.
Vaskapukulcs
Annál több háborúságról tanúskodik a közvetlen közelben Galambóc (Golubac) vára, melyet a kora középkorban építettek rá ismeretlen népek egy római kori erődítmény maradványaira a Vaskapu bejáratánál, ott, ahol a legszélesebb a Duna, stratégiai szempontból rendkívül fontos ponton. A szerbek, magyarok és törökök állandóan ütötték-vágták egymást a végvárért, mely követhetetlenül sok hozzáépítésen, romboláson és toldozáson-foldozáson esett át. A romos várat 2016 és 2019 között EU-s forrásoknak (6,5 millió eurónak) köszönhetően rekonstruálták, mondhatni, az egész komplexumot teljesen újjáépítették. Mai állapotában a felújított vár igazán impozáns látvány, és egyúttal rengeteg információval szolgáló történeti múzeum, látogatóközponttal bővítve. Immár a turisták hódítják meg, az ágyúk meg az ágyúgolyók pedig olyanok, mint a játékszerek.
Játék a tűzzel
Vagyis bármennyire is fontos valakiknek tartja magát a két szerb elnök, ők maguk nem többek szimptómáknál. Nem azért mondhatnak ilyeneket, mert ezt tartja a kedvük, hanem mert ezekre a szavakra jelentős igény van a társadalom egy részében… A szerbiai emberek közül nem kevesen vesztesei az elmúlt évtizedeknek, mégpedig nem is kismértékben. A „tranzíció” és a félperifériás kapitalizmus beszedte a vámot, s akár akarta a mindennapok embere, akár nem, kamatostul megfizette azt, miközben nem nézett mélyen önnönmaga társadalmi énjébe, s végképp nem döntötte el, hogy belefog egy igazságosabb és egyenlőbb világ felépítésébe. Mi több, egy relatív többség egyenesen azokra a politikusokra adja a szavazatát, akik (látszólag!) stabilitást teremtenek.
Ebül szerzett jószág
A politikai elemzők szerint azonban aligha lehetséges, hogy az államelnök megválik a már több pártot is kipróbált káderétől, Šapić ugyanis nem hithű radikális vagy abból kinőtt haladó. A fenntartás nélkül minden elismerést megérdemlő sportpályafutása a vízilabdában megkérdőjelezhetetlen sikerek középpontjában áll. Tizenöt évvel ezelőtt szállt utoljára vízbe a szerb válogatott színeiben, de már ezt megelőzően az Union Egyetemen menedzseri tanulmányokat folytatott. Ott is olyan „sikeresnek” bizonyult, hogy 2012-ben azóta is vitatott doktori címet szerzett. Erre mondják a falusiak, hogy túrón, tejfelen szerzett diploma.