hogy:
el…
elöl,
avagy:
– apaaa,
– apaaa,
mintha egy festett világban tévedtünk volna
mintha egy festett világba tévedtünk volna,
mintha egy rajzfilmbe
– a nagypapi jött el értünk autóval,
ott majd mások, újabbak lesznek…
mert a nagypapi közismert arról,
csak a nagypapi meg apa hátát,
engem anya ölébe,
– de apaaa…
mert apa azt mondta neki,
amíg apa egyszer csak azt nem mondta,
nem kapnak el bennünket,
de ha a városba érünk,
elöl a verseny
hogy azonnal indulhassunk…
égnek állt a lábam,
itt tán csak
lapítás,
nem láthatom
a táncoló falevél,
s nincs abban semmi izgalom,
összecsomagolt,
add ide,
– mindjárt odaérünk,
– mondta –,
lennie a csomagtartóban,
oly sebesnek tűntek a tanyák
s a technika versenyét…
mert egy ilyen magamfajta kisgyerek
– még egy kávét sem tudtak megitatni vele,
szembejött és visszafordult,
fel kellett öltöznünk,
ismerem én a módját,
meg sem ijedtem,
még nem ülhet előre,
két rendőr bácsi áll mellette,
hogy ez legfőképp miattam lehet
a játékaim,
a játékaim,
a játékaim,
nem féltem,
tudom én,
hogy én elöl ülök,
de azért még távolról sem annyira,
ha a fákat, a tájat,
olyan fehér meg kék:
ha megbüntetnek,
ha meglátja, hogy én is elöl ülök,
s ahogy megláttuk őket,
ugrás gyorsan vissza,
– de ha tovább megyünk,
a málhás szamarak,
csak hébe-hóba,
cipőt húzni mindenkinek,
nem kiabáltam,
– addig nyafogtam ott hátul,
…mikor egyszer csak: ZSUPSZ!
– no jól van,
nem akarták a szüleim,
a kiskádam,
a kiskádamat,
a kiskádamat,
hogy kell azt,
álltak mellettünk díszőrséget a fák,
szórakozhatsz kedvedre…
figyeld a kéket
húzd le a fejed,
drága lesz az utazás…
– azelőtt csak nagyritkán,
fordult elő vele ilyesmi…
elöl maradt
elöl maradt a jókedvem,
de nem bírták a nyafogást
olyan mereven, fegyelmezetten
máris mindennek bent kellett
s azt mondják a szüleim,
ha rendőrt látsz,
mint nekem:
hogy nem szeret várni
hogy nem tudnánk busszal leutazni,
(úgy néznénk ki, mint a csacsik,
hiszen hátulról semmit sem látni,
léptünk volna be,
mindennel elégedett volt,
a hős nomádok,
megbüntet bennünket a rendőr,
hiszen vinnünk kell mindent:
hiszen vinnünk kell mindezt:
versenyre kélt velünk a szél,
versenyre kélt velünk a szél,
ott robogtak mögöttem
– látod ott azt autót,
nem volna jó,
eső mosdatta az autót,
a járókám,
a járókámat,
a járókámat,
az én ölemben
anya ölében találtam magam ismét
mint őseink,
semmire se nem volt időm…
vándor lovasnépek,
apa és anya mindent idejében elkészített,
mégis SIKERÜLT!
koldusok, szegények)
a hátsó ülésre ültettek,
én most már nem látom őket!
a kisszékem,
a kisszékemet,
a kisszékemet,
meg a szél,
csak szökőévenként
mehetsz vissza hátra
– mondta apa –,
repült az autó,
suhant el a táj,
a büntetés pedig nagyon drága dolog ám…!
táncot járt sok falevél
s mint kell azt…
meglátogattam a hétvégén
ingott-ringott,
– most városon kívül haladunk
a pelusok…
a pelusokat…
a pelusokat…
elöl utaztam tovább,
hátul utaztam tovább,
hadd üljek az öledbe!
hadd üljön most egy kicsit
– repültem,
megvívta velünk a természet
a tanyákat
– figyeld a kéket
ha egyikük megbüntetne…
a nagypapi kivételesen
a nagypapinak is tetszett,
a nagyszüleimet
de kezdtem máris a nyafogást