A Jugoszláv Népi Mozgalom a jugoszlávok nemzeti státuszának elismerésére irányuló kezdeményezést nyújtott be a szerbiai illetékes intézményekhez, számol be a hírről a Beta.

A jugoszlávok nem kérnek se többet, se kevesebbet, mint amit mindenki más. Ahhoz, hogy hazánk, a Szerb Köztársaság valóban olyan ország legyen, amely vigyáz az örökségére, minket, jugoszlávokat nemzeti kisebbségként kell elismernie

– áll a közleményben. Hozzátették: bár Jugoszlávia már nem létezik, a jugoszláv nép tagjai mind a Jugoszlávia nevet büszkén viselő állam, mind a Jugoszlávia nevet büszkén viselő nép létezésének emlékének hordozói.

Mint kiemelték, ők nem „csak nosztalgiáznak” az egykori állam iránt, hanem a Jugoszláviában élt népek és azok hagyományait, kultúráját és minden sajátosságát őrzik, amelyre rendkívül büszkék.

Minden jugoszláv emberben egy szerb, horvát, montenegrói, macedón, szlovén, bosnyák szíve dobog, és nem a nacionalizmus, sovinizmus vagy más társadalmi megosztottság prizmáján keresztül tekintünk bárkire is, hanem a jugoszláv társadalom, és az állam egészének szerves részeként

– áll a Jugoszláv Népi Mozgalom közleményében.