Pénteken érezhető lehűlés várható, szombaton pedig erős északnyugati szélre lehet számítani. Jövő keddig száraz idő lesz hajnali fagyokkal, míg a jövő hét közepén újabb csapadék, kisebb lehűlés éri a térséget. A hónap vége felé hóesés mellett erősebb lehűlés is lehetséges – jelentette be legfrissebb időjárás-előrejelzésében Marko Čubrilo meteorológus, közölte a Blic.

Csütörtökön helyenként fagy lesz

„Csütörtök reggel hideg, helyenkéntfagyos idő várható. Napközben változóan felhős, többnyire száraz idő lesz, pénteken pedig csapadékos, hideg idő jelentkezik a térség észak-nyugati részén, melyet erős északi és észak-nyugati szél kísér. Szombatra további lehűléssel kell számolni, a hóhatár 800 méteres tengerszint feletti magasságra süllyed” – mondja Čubrilo.

A jövő hét elején a hajnali fagyokat napközben rövid meleghullám kíséri,  17 Celsius-fok körüli hőmérséklettel, majd a hét közepén ismét csapadékos időnk lesz a szakember előrejelzése alapján.