Nézeteltérés alakult ki a Mi, a nép hangja elnevezésű mozgalom vezetőségében és a hét alapító közül kettő, Dr. Branimir Nestorović és Aleksandar Pavić kedden, február 20-án tüntetőleg távozott az épp átalakulófélben lévő szervezetből, olvasható annak honlapján.

– Az egyes alapítótagokkal kapcsolatos félreértések és célozgatások árnyékában Nestorović doktor ultimátumot adott a többieknek, hogy ő lesz a párt elnöke, holott az eredeti megállapodás az volt, hogy a szervezetet a hét alapító vezeti majd. A szavazáson Nestorović ultimátuma nem kapta meg az alapítók többségének támogatását, ezért Pavićtyal közösen tüntetőleg távozott a mozgalomból – áll a közleményben.

A Mi, a nép hangja mozgalom azonban folytatja az eltervezett munkát és politikai párttá alakul. A szervezetet a tanács irányítja majd, amelyet a megmaradt öt alapító alkot majd: Siniša Ljepojević, prof. dr Mitar Kovač, prof. dr Jovan Janjić, Branko Pavlović és Dragan Stanojević.

Ezért, mint a közleményben olvasható, a mozgalom berkeiben minden marad a régiben és az eltervezett célokat meg fogják valósítani.

– Más szóval a mozgalom szétverésére irányuló kísérlet sikertelen volt, és a munka azok nélkül folytatódik, akik azt megpróbálták szétverni. Idővel majd kiderül, hogy mi volt ennek a kísérletnek a valódi célja és indítéka. Ennek kapcsán csütörtökön, február 22-én 13 órakor sajtótájékoztatót tartunk a belgrádi Médiaközpontban – áll a Mi, a nép hangja közleményében.

Emlékeztetőül, az említett mozgalom polgári csoportosulásként indult a december 17-ei választásokon, és 13 képviselői mandátumot szerzett a köztársasági parlamentben, illetve nyolcat a belgrádi képviselő-testületben, ezzel pedig a mérleg nyelve lett a hatalom és az ellenzék között a fővárosi önkormányzati többség megalakítása tekintetében.