A nemrég lezárult Mezőgazdasági Összeírás alapján a következő hónapokban kiderül, miért van hanyatlóban az állattenyésztés, mennyire jól gépesített a szerb mezőgazdaság, melyik gazdaságtípus a legerősebb, és hány mezőgazdasági dolgozót foglalkoztatnak az országban. Arról azonban vélhetően nem fog szó esni, hogy kié a legtöbb szántóföld Szerbiában, holott az öt legnagyobb földtulajdonos köre évek óta változatlan.

Visszatérve az összeíráshoz, a számlálók több mint négymillió hektár szabad mezőgazdasági területet írtak össze országszerte. Az előző, 2012-es összeíráskor 5,3 millió hektár szabad földterület állt rendelkezésre. Ehhez képest a megművelt terület aránya csökkent.

„Az első adatok szerint 3 millió 257 ezer hektár megművelt területünk van, a legutóbbi, 2012-es számláláskor ez 3 millió 437 ezer hektár volt. Ez 5,25 százalékkal kevesebb” – mondta Milan Prostran agrárközgazdász a Forbes Serbia-nak.

Kevesebb a nagybirtokos, de nagyobb területen gazdálkodnak

2012-ben 631.522 bejegyzett gazdaság volt Szerbiában, most pedig 508.365 van belőlük. Tizenkét éve az egy gazdasághoz tartozó hektárok átlagos száma 5,4 volt, mára ez 6,4-re növekedett, ami kétszer kisebb az európai átlagtól. Az elemzés ugyanakkor megállapította, hogy nincs jelentős különbség a kisgazdaságok által használt földterület mennyiségében, jelentős különbségek a nagybirtokok esetében észlelhetők.

Beszédes adat, hogy a 100 hektárnál nagyobb mezőgazdasági gazdaságok az EU-ban a gazdaságok összlétszámának a 2,7 százalékát tették ki, és a szántóterületek 50 százalékát használták. Szerbiában viszont a gazdaságok 0,3 százaléka birtokolja a földek 23,8 százalékát. A 100 hektárnál nagyobb területtel rendelkező szerbiai gazdaságok átlagosan 158 hektárral művelnek nagyobb területet, mint az ugyanekkora gazdaságok az EU-ban.

A Forbes Szerbia a rendelkezésre álló adatok alapján összegezte Szerbia tíz legnagyobb földbirtokosát.

1. Matijević Húsipari Vállalat – Vajdaság-szerte 36 000 hektár, Horvátországban pedig 2 000 hektár földet művel meg, és 33 000 hektárt birtokolnak. Az állati takarmányozáshoz szükséges összes makrokomponenst megtermelik. Matijević összesen 106 mezőgazdasági, kereskedelmi, vendéglátói vállalattal rendelkezik.

2. Al Dahra – 2018 októberében került a lista második helyére, amikor 121 millió euróért megvásárolta a PKB tulajdonának egy részét, közte 17 ezer hektárnyi földterületet. Az Insider szerint 4700 eurós hektáronkénti áron jutottak a földekhez. A társaság jelenleg 14.429 hektárt birtokol.

3. MK Group – több mint 13 500 hektár földet művelnek meg Vajdaságban. 1497 hektár szántóterületen zöldséget, 16,5 hektáron szőlőt, és 85 hektáron almát termesztenek. Az MK Group csaknem 10 ezer hektárral rendelkezik.

4. Delta holding – a hivatalos információk szerint öt mezőgazdasági birtokon összesen 15 ezer hektárt művel. A tulajdonjogi nyilvántartás alapján kevesebb mint 7000 hektár saját.

5. Almex – a társaság 2022-es pénzügyi jelentésében közölt adatok szerint mintegy 10 000 hektár földterülettel rendelkeznek. Összesen 15 000 hektárt művelnek. A nyilvánosan elérhető adatok alapján „csupán” 6500 hektár van az Almex tulajdonában.

6. Login Eco – két évvel ezelőtt egy IT-szakmában befutott szlovén házaspár hatalmas földterületet vásárolt Vajdaságban. Iza és Sam Login a Talking Tom videojáték alkotóiként ismertek. Egymilliárd dollárért eladták a játékot, és a pénz egy részét a szerb földekbe fektették. Akkoriban szóba került, hogy mintegy 4000 hektár földet vásárolnak Bánátban ökogazdálkodásra. Cégük, a Login Eco, ma 3600 hektárral rendelkezik.

7. Ćorić agrar – cég tulajdonosa Krsto Ćorić kezdetben kizárólag a mezőgazdasági gépek kis- és nagykereskedelmével foglalkozott, ma 2000 hektár földdel rendelkezik, és összesen 3300 hektárt művel.

8. Mile Blagojević – Čalma nevű vállalata gabona, hüvelyesek és olajos magvak termelésével foglalkozik, 3130 hektárt művel és 1130 hektárt birtokol.

9. Elit Agrar és Al Ravafed – az Elit Agrar a Zobnatica cégen keresztül 1621 hektáros területen végez mezőgazdasági tevékenységet, amelyből mindössze 114 hektár a társaság tulajdona. Az Al Ravafed Serbia d.o.o. főként búza, kukorica, napraforgó és szója termesztésével foglalkozik, összesen mintegy 10 400 hektáron, ebből 2586 hektár saját földterület.

10. NicCo

A Vanja és Irena Nicović tulajdonában lévő cég 2300 hektáron gazdálkodik, ebből 1080 hektár van az ő tulajdonukban.