Az elmúlt hetet összegezte legfrissebb Facebook-bejegyzésében Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) megbízott elnöke, aki azt is előrevetítette: az előttünk álló héten is jelentős dolgok várhatóak.

Összegzésében Pásztor emlékeztetett: hétfőn ülésezett a VMSZ Elnöksége és Tanácsa, ahol fontos előkészítő döntések születtek a koalíciós tárgyalások megkezdése és a VMSZ közelgő közgyűlésének vonatkozásában is, ugyanis a két testület elfogadta a több mint 10 oldalas, az élet minden területére kiterjedő koalíciós szerződés tervezetét, valamint a közgyűlésre beterjesztendő jelöltlistát.

„Köszönöm, hogy a VMSZ mind a 25 községi-, körzeti-, városi szervezete engem jelölt a pártelnöki tisztségre!” – tudatta Pásztor Bálint.

A VMSZ megbízott elnöke emlékeztetett arra is, hogy pénteken ülésezett a Magyar Nemzeti Tanács is, az értekezleten pedig a testület elfogadta a művelődési és az oktatási stratégiát, valamint „rendet tett a Szekeres László Alapítványban (SZLA) és a kulturális térben is”.

Pásztor Bálint emellett tudatta, hogy hétfőn részt vesz Magyarország köztársasági elnökének megválasztásán és ünnepélyes eskütételén.

Az előttünk álló héten Pásztor Bálint egyeztet a szerb államfővel is, szombaton pedig a VMSZ megtartja huszadik, tisztújító közgyűlését Zentán, ahol megválasztják a párt új elnökét és a VMSZ új tanácsát is.