Meggyőződésem, hogy Belgrádban új választásokat tartanak majd, azt pedig elfogadhatatlannak tartom,hogy a választási listán ne szerepeljen azoknak a neve, akik nem jelöltek, ezt Vladimir Đukanović, a Szerb Haladó Párt tagja nyilatkozta a Pink Televíziónak.

Szavai szerint az ellenzék nem tudja kényszeríteni őket, hogy eltávolítsák Aleksandar Vučić nevét a listáról, majd hozzátette, hogy tulajdonképpen el is nevezhetnék róla a pártot, abba senki sem köthetne bele.

Đukanović szerint új választásokat tartanak majd Belgrádban, s arra kérte a polgárokat, hogy a komoly jelöltekre szavazzanak. Arra a kérésre vonatkozóan, miszerint a támogatói aláírásokat hitelesíteni kellene közjegyzőnél vagy a bíróságon azt mondta, ezt a kormány elfogadható kérésnek tartja.

A Proglas kezdeményezés a közelmúltban listát állított össze arra vonatkozóan, mik lennének a következő választás minimális feltételei ahhoz, hogy a voksolás tisztességes és demokratikus legyen. Ezen szerepel többek között az is, hogy a listán ne szerepelhessen olyan ember neve, aki egyébként nem indul a választáson. A Proglas egyébként kéri azt is, hogy tekintsék át és frissítsék a választói névjegyzéket is az esedékes helyhatósági választások előtt.